Így reagált Károly arra, hogy Harry is megjelent a koronázáson

Így reagált Károly arra, hogy Harry is megjelent a koronázáson

Ugyan nem szóltak egymáshoz, de Károly elvileg örömmel látta fiát.


Mint ismert, Harry herceg is ott volt édesapja, III. Károly koronázásán, és bár a fotókon egyáltalán nem látszott, hogy a királyi család tagjai interakcióba léptek volna a ceremónia alatt, egy, az uralkodóhoz közel álló forrás szerint Károly „örömmel” látta ott legfiatalabb fiát.

Nagyon örülök, hogy Harry herceg ott volt

– mondta Colleen Harris, a király és fiai korábbi sajtótitkára a People legfrissebb címlapsztorijában.

Sajnálta volna, ha nem jelent volna meg, hogy támogassa az apját. Anyaként szólva úgy gondolom, hogy ez volt a helyes dolog… és a király is nagyon örült.

Beszámolók szerint Sussex hercege visszafogottan viselkedett, miközben előző szombaton egyedül lépett be a Westminster apátságba. A korábbi információk arról szóltak, hogy Harrynek a hetedik sorból kell majd végignéznie a ceremóniát, végül azonban a harmadik sorban ült az unokatestvéreivel, Eugénia hercegnővel és Beatrix hercegnővel, míg testvére, Vilmos herceg és családja az első sorban foglaltak helyet.

A testvérek egyébként nem beszéltek az eseményen, és Harry nem sokkal a koronázás vége után a repülőtérre sietett, így lemaradt a hétvégi ünnepségek többi részéről.

Profimedia

Harry azért sietett, hogy visszatérhessen Kaliforniába, hogy megünnepelje fia, Archie herceg negyedik születésnapját – ami a koronázással egy napra esett – felesége, Meghan hercegné és kislánya, Lilibet hercegné mellett.

A koronázás volt az első alkalom, hogy Harry nyilvánosan újraegyesült a királyi családdal II. Erzsébet királynő 2022 szeptemberében bekövetkezett halála óta. Mindez azután történt, hogy Harry a Spare című memoárjában felfedett több családi titkot is, amely persze Károlyra, Vilmosra és Katalinra is kitért.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás