Meghan Markle erős levelet írt Károly királynak

Meghan Markle erős levelet írt Károly királynak

Folytatódik a botrány?


Bár úgy tűnik, hogy a feszültség még mindig érezhető Harryék és a királyi család között, Meghanék próbálják megérteni őket, és a bennük lakozó tudattalan elfogultságot, amelyet Harry korábbi interjúkban említett a rasszista megjegyzésekkel kapcsolatban.

Ez is érdekelhet: Senki nem gondolta, hogy ilyen volt Katalin és Meghan kapcsolata

A Daily Telegraph beszámolója szerint Meghan levelet írt III. Károly királynak, hogy gondolja át az állítólagos rasszista megnyilvánulásait. Ez a hír pedig nem sokkal azután érkezett, hogy Harry herceg állítólag béketárgyalásokat folytatott az apjával.

Úgy tudni, hogy Meghan a levelet az Oprahnak adott 2021-es hírhedt interjú után küldte. A beszélgetésük során pedig Meghan azt állította, hogy a királyi család egyik tagja gúnyosan megkérdezte, hogy milyen bőrszínű lesz a gyermekük, bár ezt a királyi rokonok tagadták.

A levélben szomorúságát fejezte ki a családi széthúzás és a sértő megjegyzések miatt, amelyek vélhetően részei annak, hogy Harry és Vilmos herceg nem beszélnek egymással. De az irományból az is kiderül, pontosan melyik magas rangú királyi családtag tette a megjegyzést.

Meghan azonban úgy érzi, még mindig nem kapott kielégítő választ az aggodalmaira. Bár az egykori színésznő megköszönte Károly szavait és válaszát, mivel állítólag ő volt az egyetlen királyi személy, aki felkereste őt. A hercegné azt is kijelentette, hogy soha nem állt szándékában konkrétan megvádolni azt a személyt, aki a lekezelő kommentárral üdvözölte terhességét. Sokkal inkább felszerette volna hívni a figyelmet az előítéletekre, valamint a család kirekesztő viselkedésére.

Olvasd el ezt is! Frissítették a királyi család trónutódlási listáját – vajon Harry és Meghan gyermekei felkerülnek?

Bár az írásbeli kommunikáció meleg hangvételű volt, így sem sikerült begyógyítani a sebeket. Egyes források azt találgatták, hogy talán a levélváltás lehet az oka annak, hogy Meghan nem lesz ott a május 6-i koronázáson.

Harry, azóta megvitatta gondolatait a királyi családdal szemben felhozott rasszista állításokról. A Tom Bradbynek adott ITV-interjújában megkérdezték tőle, hogy rasszistának nevezné-e a királyi családot.

Nem, de voltak aggályok a bőrszín miatt. A rasszizmus és a tudattalan előítéletesség között óriási különbség van. De ha egyszer elismerik, vagy rámutatnak dolgokra, amit te előítéletesnek érzel, akkor lehetőségük van arra, hogy tanuljanak és fejlődjenek, hogy a megoldás része legyél, ne pedig a probléma

– nyilatkozta Harry.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás