A NASA aszteroidákat látogató űrszondája lefotózta első célpontjait

A NASA aszteroidákat látogató űrszondája lefotózta első célpontjait

A Naprendszeren átszáguldó űrszonda először pillantotta meg azokat az objektumokat amelyekkel a jövőben találkozni fog.


Mi is beszámoltunk már a NASA egyik legújabb, Lucy nevű űrszondájáról, amely a Naprendszeren belül található trójai aszteroidákat figyeli, nem mellesleg a NASA egy időkapszulát is elrejtett benne az utókornak. A szondát az 1974-ben feltárt Australopithecus afarensis faj egyik leletéről, Lucyról nevezték el, illetve a Lucy in the Sky with Diamonds című Beatlesnóta is inspirálta a szakembereket.

Ez is érdekelhet: A Mars legnagyobb holdja hamarosan darabjaira szakad

A 2021 októberében indított Lucy az első űreszköz, ami a Jupiterhez tartozó aszteroidákat tanulmányozza, és a szonda a tervezett 11 objektum közül, négy célpontját már le is fotózta. Név szerint az Eurybates, a Polymele, a Leucus és az Orus aszteroidákat.

A trójai aszteroidák olyan aszteroidacsoport, amely a Jupiter pályáján osztozik, és két csoportban követik az óriásbolygót a Nap körüli útján – az egyik csoport előtte halad, a másik mögötte. Ezeket általában trójai és görög aszteroidáknak nevezik. Az objektumok hajlamosak a Jupiter keringési útvonalának ezen két pozíciójában összegyűlni, egyik oldalon a trójaiak, másik oldalon a görögök – ezek az úgynevezett Lagrange-pontok. A lenti animáción jól látható, hogyan mozognak az aszteroidák együtt a Jupiterrel.

NASA/Goddard/SwRI/JHU-APL

A rajokban több ezer objektum található, és a szakemberek úgy gondolják, hogy a Naprendszer korai időszakában a bolygókat alkotó érintetlen anyagokból állnak. A Lucy a 12 éves küldetése során igyekszik elrepülni hozzájuk és közelről tanulmányozni kilenc nagyobb objektumot, valamint két másik aszteroidát a Jupiter és a Mars között. A tudósok abban reménykednek, hogy a Lucy-missziónak köszönhetően többet tudhatunk meg a Naprendszer kialakulásáról.

A tervek szerint a Lucy első találkozójára idén novemberben kerül sor, amikor elrepül a Dinkinesh nevű főövi aszteroida mellett, majd visszasuhan a Földre egy gravitációs segédmanőverre, amely visszalöki a Jupiter pályája felé.

2025 áprilisában még egy főövi aszteroida, a Donaldjohanson (nevét a Lucy-t felfedező paleoantropológusról kapta) mellett repül el, mielőtt végül 2027 augusztusában történelmi találkozót tenne az Eurybates aszteroidával.

Az említett gravitációs elrugaszkodás azért is szükséges, hogy az űrszonda elérje a trójai aszteroidákhoz szükséges sebességet, ahol várhatón 12 évet fog eltölteni, és rengeteg aszteroidáról küld majd adatot a jövőben. Az első ilyen már megtörtént, akkor egy látványos képet is küldött a magányos Földünkről

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás