Mikor lett népszerű? Honnan ered? És miért tűntek el a vízágyak?

A gyerekek és a felnőttek számára egyaránt a vízágyak közkedvelt lakberendezési cikkek voltak. Az 1980-as évek végi fénykor után, amikor minden negyedik eladott matrac vízágymatrac volt, az iparág az 1990-es években szépen lassan elkezdett „kiszáradni”. Napjainkban pedig a vízágyak a teljes ágy- és matracértékesítésnek csak nagyon kis hányadát teszik ki.

Bár a 80-as években voltak a legnépszerűbbek, a vízágyak már a hatvanas évek vége óta egyre nagyobb teret nyertek, és visszatekintve úgy tűnik, hogy komolyabb történelemmel bírnak, mint más hírhedt divathóbortok. Mi történt? Hova tűnt el ilyen gyorsan a lelkesedésünk? És honnan ered a vízágy ötlete?

Ez is érdekelhet: Milyen volt a magyar lakberendezés a két világháború között?

Egyes beszámolók szerint a vízágyak egészen az i. e. 3600-ig nyúlnak vissza, amikor a perzsák kecskebőr matracokat töltöttek meg a nap által felmelegített vízzel. Az 1800-as évek elején Dr. Neil Arnott skót orvos hidrosztatikus ágyat készített a felfekvéses kórházi betegek számára. 1853-ban pedig az angliai Portsmouthban élő Dr. William Hooper szabadalmaztatott egy vízzel tölthető terápiás gumimatracot. Ez is a rossz keringésben és felfekvésben szenvedő pácienseknek készült.

A 20. század közepén Robert Heinlein sci-fi író – akit az 1930-as években tuberkulózissal ágyhoz kötve töltött hónapok inspiráltak – három regényében részletesen leírta a vízágyakat. Az általa elképzelt ágyak stabil vázzal rendelkeztek, hőmérséklet-szabályozottak voltak, és olyan szivattyúkat tartalmaztak, amelyek lehetővé tették a betegek számára, hogy szabályozzák a vízszintet a matrac belsejében. Voltak rekeszek is az italok és a rágcsálnivalók számára, ami igazán kényelmesen hangzik. Heinlein szerint ez „egy olyan ember próbálkozása volt a tökéletes kórházi ágy megtervezésére, aki túl sok időt töltött kórházi ágyakban”.

A modernkori vízágy feltalálója egy Charles Hall nevű ipari formatervező hallgató volt, aki 1968-ban egy vízágy prototípust nyújtott be mesterszakos diplomamunkájához, amely nem gumimatraccal, hanem vinil matraccal készült.

Hall újra akarta gondolni a bútortervezést, és megtetszett neki a folyadékkal teli belső terek ötlete.

Beszéltem fizikoterapeutákkal és orvosokkal, és a pezsgőfürdőt gyakran említették a nyugtató hőmérsékletről és a vízről

– mesélte Hall 2016-ban.

Mielőtt a vízágy mellett döntött, megpróbált egy széket 300 kiló kukoricakeményítő géllel megtölteni, ami azonban hamar elrohadt. Zselatint is próbált töltőanyagként használni, hasonlóan katasztrofális eredménnyel. Majd utolsó próbálkozásként megpróbálta a vizet, ami természetesen bejött. Olyannyira nagyot ment ötletével, hogy az egész végzős osztály diplomamunkaműhelye során más projekteket figyelmen kívül hagyva, mindenki Hall vízágyán lógott. A formatervező ezután 1970-ben nyújtott be szabadalmi kérelmét.

A siker azonban rövid életű volt, mivel az olcsó utánzatok gyorsan elárasztották a piacot. Az 1970-es évek elejére már több tucat különböző cég gyártott vízágyat, táplálva a növekvő keresletet egy újfajta, divatos alvási mód iránt.

Bár sokan a vízágyakat a konzervatív kertvárosi élethez kötik, a 70-es években a szabad áramlású ellenkultúra jelképe volt. Inkább füstölőkkel és Doors-albumokkal együtt árulták őket, mint pihe-puha párnákkal és magas szálszámú lepedőkkel. A hippik és a menő agglegények voltak a legjelentősebb célközönsége az óceán hullámzását imitáló bútordarabnak.

A 80-as évekre pedig széleskörben népszerűvé váltak. A vízágyak valóban sokféle stílusban kaphatók voltak, a négyoszlopos koloniáloktól a viktoriánus ágyakon át a faragott fejtámlájú ágyakig. A gyerekek pedig különösen szerették. Ha valaki az Egyesült Államokban a 80-as években volt gyermek, akkor ez egy igazi státuszszimbólumnak számított az iskolákban.

A vízágymánia letarolta Észak-Amerikát.

De jött a hanyatlás. Mert jött, és nem is bagatell problémák miatt.

A vízágyak sok karbantartást igényeltek. Az egyik beszerelése azt jelentette, hogy egy tömlőt kellett a hálószobába futtatni, és több száz gallon vízzel feltölteni a matracot. Emellett nagyon-nagyon nehezek voltak. A töltött matrac mellett a váz, amelynek az összes vizes súlyt el kellett viselnie, a hátat is megviselte. Amikor a matracot le kellett üríteni, elektromos szivattyúra vagy más ügyes szippantási trükkökre volt szükség. A vízágyak is szivároghattak, amit ugyan ki lehetett foltozni, de ez csak növelte a költségeket és a gondokat.

Olvasd el ezt is! Így festett a lakásunk a Kádár-korszakban

A 90-es években pedig egyre világossabbá vált, hogy a vízágyak trendi és innovatív jellege, nem tudja legyőzni a velejáró macerákat. Ekkorra pedig számtalan versenytárs olyan matrac-innovációkkal kecsegtette a vásárlókat, amelyek puhaságot és rugalmasságot kínáltak anélkül, hogy az embernek a kerti slagot kellett volna felfuttatnia a második emeleten lévő hálószobájuk ablakán keresztül.

Napjainkban a vízágypiac még mindig egy létező jelenség – még az Amazon és a Wayfair weboldalakon is lehet kapni őket –, bár sokkal, de sokkal kisebb mennyiségben.

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!