A világ legfiatalabb Alzheimer-betegét diagnsztizáltak, a kutatók csak találgatnak

A világ legfiatalabb Alzheimer-betegét diagnsztizáltak, a kutatók csak találgatnak

20 éves sincs, de már a betegség diagnosztizálása előtt két évvel jelentkeztek a tünetek.


Egy 19 éves kínai férfi lett a világ legfiatalabb Alzheimer-kórban szenvedő betege – számol be az esetről az IFLScience. A betegnél már két évvel ezelőtt megjelentek a tünetek: az akkor még kiskorú páciensnél gyakori emlékezetkiesés és iskolai koncentrációs problémák jelentkeztek, majd az orvosai arra a következtetésre jutottak, hogy a férfi lényegében megfelel minden olyan kritériumnak, amely a 65 év felettieknél leggyakrabban előforduló betegség tünetei.

Ez is érdekelhet: Ez lehet a korai demencia legfőbb jele

Az IFLScience cikke szerint a beteg nem tudta felidézni az egy nappal korábbi eseményeket sem, ahogy a személyes holmijait se találta meg. Az olvasással és a reakciókkal is nehézségei voltak, arra sem emlékezett, hogy evett-e már. Emiatt a betege be se tudta fejezni a középiskolát, pedig az elmondások alapján átlagon felüli teljesítményt nyújtott az iskolában, mielőtt jelentkeztek volna a kognitív hanyatlás tünetei.

Az Alzheimer-kóros esetek mindössze 5-10 százalékát teszik ki azok, akiknél 30 éves kor előtt jelentkeznek a tünetek, ezekért általában mindig valamilyen genetikai mutáció a felelős. Emiatt a kutatók teljes genomszekvenálást végeztek, de legnagyobb meglepetésükre semmilyen bizonyítékot nem találtak olyan mutációra, amely magyarázatot adna a 19 éves férfi Alzheimer-korára

A vizsgálatok során azért kiderült pár érdekesség: a kutatók nem találták még az amiloid-β fehérje plakkjait és a tau-fehérje csomóit, amelyek gyakran jelennek meg az agyban Alzheimer-kór esetén.

A szakértők azonban csak találgatnak, hogy mi okozhatja ezek hiányát, de szerintük a beteg életkora játszott szerepet abban, hogy nem halmozódtak fel a kóros fehérjék az agyában.

A tanulmány szerzői szerint a jövő egyik legnagyobb tudományos kérdése a fiatal Alzheimer-betegek rejtélyeinek feltárása, amire a tudomány ma még nem tud pontos magyarázatot adni.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás