Így hat a testünkre a szorongás – 5 fizikai tünet, amire figyelnünk kellene!

Így hat a testünkre a szorongás – 5 fizikai tünet, amire figyelnünk kellene!

Népbetegség – sajnos 2023-ban már ezzel a szóval kell jellemeznünk a szorongást, hiszen egyre többeket érint ez pszichológiai betegség. De vajon milyen fizikai tünetei lehetnek ennek az állapotnak, mely a félelmi rendszerünk rosszul alkalmazkodó működésére utal? Elmondjuk!


Először is jegyezzük meg, hogy a szorongás tényleg nem kerül el senkit, vannak azonban szintek: mindannyiunk életében lehetnek olyan helyzetek, amikor összecsapnak felettünk a felhők, és jobb lehetőség híján, nem tudunk mást tenni, mint túlgondolni a dolgokat. Vannak közöttünk viszont olyanok – rokonok, barátok és ismerősök –, akiknek a szorongás a mindennapjaik részévé vált. Ők néha nem is tudnak róla, hogy ezzel a betegséggel küzdenek, pedig az állapot fizikai tüneteket is produkálhat.

Neked ajánljuk! Egyáltalán nem mindegy, mikor eszünk − a mentális egészségünk szenvedheti meg

Dr. Sai Achuthan pszichiáter, a brit Cygnet Health munkatársa szerint a legtöbb ilyen tünetet a stresszhormonok, köztük a kortizol, az adrenalin, a noradrenalin és a vazopresszin túlzott termelődése okozza. Ezek a hormonok aktiválják a szervezet harc- vagy menekülésválaszát, ami olyan tüneteket vált ki, mint a megnövekedett pulzusszám, izzadás és szapora légzés.

Mik ezek a tünetek pontosan?

Fejfájás

Egy, a szorongás és depresszió kutatásával foglalkozó amerikai társaság (Anxiety and Depression Association of America) szerint a migrén és a krónikus napi fejfájás gyakori a szorongásos betegségben szenvedőknél. A fejfájás leggyakoribb típusa a tenziós fejfájás. Ilyenkor az egyén úgy érzi, hogy egy feszes szalag veszi körül a fejét. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy gyakran nehéz meghatározni, hogy melyik jön előbb: a szorongás vagy a fejfájás.

A fejfájás lehet a szorongásos tünetek része, de a fejfájás is vezethet szorongáshoz

– mondta Achuthan.

Shutterstock

Fejfu00e1ju00e1s

​Szív- és érrendszeri tünetek

Szorító mellkasi érzés, heves szívdobogás – a szorongó emberek gyakran számolnak be ilyen, és ezekhez hasonló szív- és érrendszeri tünetekről, melyeknek oka, hogy a stresszhormonok hatására összeszűkülnek az erek, ez pedig magas vérnyomáshoz és megnövekedett pulzusszámhoz vezethet.

Ez is érdekelhet! A félelem táplálja az alvásparalízist – a rémisztő jelenség ezeknél az embereknél a leggyakoribb

Légzési problémák és szédülés

Talán az egyik leggyakoribb tünet, mégsem veszünk róla sokan tudomást: a gyors, felszínes légzés és a szédülés. A kettő egyébként együtt jár. A megnövekedett légzési tempó szédüléshez is vezethet, amiatt pedig még gyorsabban vesszük a levegőt. Angel Enrique pszichológus szerint

ez a vérben lévő szén-dioxid szintjének csökkenéséhez vezet, ami hányingert, szédülést vagy bizsergést okoz a kezekben vagy a lábakban.

Shutterstock

Szu00e9du00fclu00e9s.

​Emészti problémák

Achuthan szerint a szorongó ember szervezetébe annyi stresszhormon kerül, hogy az végül emészti problémákhoz vezethet. A stresszhormonok a bélben lévő baktériumok egyensúlyát is megbonthatják, ami gyulladáshoz és más emésztési problémákhoz vezethet.

Neked ajánljuk! 5 módszer, amivel könnyen megszabadulhatsz a szorongástól

​Gyenge immunrendszer

A kortizol tartósan felszabadul a szervezetünkben, ezért a fertőzések esélye is megnövekedik

– mondta Achuthan, szerint a szorongásos időszakokban túlzottan termelődő kortizol befolyásolhatja az immunrendszert azáltal, hogy megzavarja a fertőzések ellen küzdő fehérvérsejtek termelését.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás