Minden, amit tudni lehet Amy Winehouse készülő életrajzi filmjéről

Minden, amit tudni lehet Amy Winehouse készülő életrajzi filmjéről

Elmondható, hogy az új Amy Winehouse-életrajzi film eddig nem aratott osztatlan sikert az interneten. A Back to Black forgatása januárban kezdődött, a forgatásról készült első paparazzi-felvételek pedig igencsak megosztották a közönséget. A történetet egyébként A szürke ötven árnyalatának rendezője, Sam Taylor-Johnson viszi vászonra.


Miről szól a Back to Black?

A hivatalos ismertető szerint a film Amy Winehouse Londonban töltött vibráló korai éveit és a hírnév felé vezető útját dolgozza fel. A Back to Black című filmből tehát Grammy-díjas szupersztár felemelkedését, valamint a függőséggel való küzdelmét, a bulvársajtóval való gyakori összecsapásait ismerhetjük meg.

A film vélhetően Sam Taylor-Johnson szenvedélyes projektje, aki közeli barátja volt Winehouse-nak

– írta a Variety.

Kik lesznek a szereplők? 

A főszereplő, a 26 éves brightoni születésű színésznő, Marisa Abela lesz, aki egyébként idén nyáron a Barbie című filmben is feltűnik majd. Abelával rengeteg szakember foglalkozott, hogy a lehető leghitelesebben alakítsa az énekesnőt. Gitárleckék, temérdek edzés, énekórák. De meg kellett tanulnia az észak-londoni akcentust is, valamint sokat fogyott is a szerep miatt.

Abela mellett a főszerepben Jack O’Connell lesz látható, aki Winehouse barátját, Blake Fielder-Civilt alakítja majd, valamint Eddie Marsan, aki az énekesnő édesapját, Mitch Winehouse-t formálja meg.

​Mikor jelenik meg a Back to Black?

A megjelenési dátumról egyelőre nincs szó, a forgatás azonban január 16-án kezdődött.

​Mit szól az énekesnő családja az életrajzi filmhez?

A Winehouse-hagyaték állítólag még 2018-ban aláírta a filmre vonatkozó szerződést, így az ő jóváhagyásukat vehetjük egyfajta készpénznek. Sőt, Mitch Winehouse nemrég kifejezetten áldását adta arra, hogy Abela alakítsa néhai lányát, és egy TMZ-interjúban elárulta, hogy nagyszerű választás a színésznő.

Ellenvélemény?

Az énekesnő barátait és rajongóit azonban nem igazán sikerült meggyőzni. A kritikák nagy része abból fakad, hogy alig egy évtizeddel a halála után túl korai dramatizálni az életét. Más kritikák pedig Abela és Winehouse fizikai hasonlóságának hiányára hívják fel a figyelmet, de Mitch Winehouse is megjegyezte, hogy Eddie Marsan egyáltalán nem hasonlít rá.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás