Dől vissza a pisai ferde torony, akár teljesen ki is egyenesedhetne

Dől vissza a pisai ferde torony, akár teljesen ki is egyenesedhetne

Pedig egy ideje már hozzá se nyúltak.


A pisai ferde tornyot 1173-ban kezdték el építeni, teljesen pedig 1372-ben lett kész, azonban már a munkálatok alatt is elkezdett pár fokkal eldőlni. A 20. század végén a dőlés szöge már 5,5 fokra növekedett, azaz nagyjából 4,5 méterre került a merőleges szögtől. A drasztikus eldőlésnek egyik oka, hogy a torony alatti talaj nem volt elég erős ahhoz, hogy elbírja a súlyát, ráadásul a mentőmunkálatok alatt sokszor csak rontottak a helyzeten.

Ez is érdekelhet: Így néz ki a magasból a világ legkeskenyebb felhőkarcolója

A drasztikus eldőlést végül 1990-ben, egy 10 éves projekt keretei között orvosolták 30 millió euró értékben. A javítási folyamatok alatt kiszivattyúzták a torony alól a vizet, betonpillérekkel alátámasztották, majd acélkábelekkel visszahúzták a tornyot, aminek köszönhetően a pisai ferde torony több mint 50 cm-el dőlt vissza, és körülbelül 4 fokosra csökkent a dőlésszöge – ilyen utoljára 200 évvel ezelőtt volt.

Shutterstock

pisai ferde torony

Ráadásul a kiegyenesítő mozgás még nem állt le: a torony beavatkozások nélkül továbbra is egyenesedik, 2013-ra újabb 2,5 centit, 2022 végére pedig összesen már 4 centit mértek a mérnökök. A mérések alapján évi fél millimétert egyenesedik a torony.

A szakértők szerint a torony nincs veszélyben: 200 évig még biztosan a helyén marad, de utána újabb helyreállítási munkákra lesz szükség.

Ráadásul a tornyot teljesen ki lehetne egyenesíteni, de Giuseppe Bentivoglio, a pisai műemlékeket felügyelő bizottság mérnöke és műszaki igazgatója szerint erre nincs szükség, mivel a torony „dőlve született, és úgy is marad”.

(Daily Mail)

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás