Pillanatok a 19. századból – a világ legrégebbről fennmaradt fotói

Pillanatok a 19. századból – a világ legrégebbről fennmaradt fotói

A fénykepező egyfajta időgép, amely lehetővé tette számunkra, hogy olyan pillanatokat is megörökítsünk, amelyeket egyébként elveszítettünk volna az idő múlásával. Egy csodálatos találmány, aminek köszönhetően megnézhetjük a világ legrégebbi fotóit, ezzel is visszarepülve a múltba.


A legrégebbi fennmaradt fénykép egy nőről (nyitott szemekkel)

John William Draper brit-amerikai orvos és kémikus élete során a különleges felfedezéseivel az elismert feltalálók élvonalába szeretett volna kerülni. Leginkább Daguerre tanulmányai és munkássága inspirálta.

Első pillantásra azt hihetnénk, hogy a nő, akiről fotót készítette, a felesége. Draper életében azonban egy másik nő is fontos szerepet töltött be. A közel 200 éves fotón a húgát, Dorothy Catherine Drapert láthatjuk. Ám ebben az időben rengeteg akadállyal kellett megküzdeni a lelkes fotósoknak. Az egyik ilyen korlát a mozdulatlanság volt. Az alanynak rezzenéstelenül kellett ülnie a hosszabb expozíciós idő miatt. Szerencsére Dorothy készen állt a kihívásra, az eredmény pedig lenyűgöző lett.

Ez is érdekelhet: Hátborzongató fotó készült egy hangya arcáról

Wikipédia

Az első fotó a Holdról

Senki sem állhat John William Draper és elszántsága útjába, hogy valóban történelmet írjon. Nemcsak abban volt első, hogy lefényképezett egy nőt, hanem ő fotózta le először (és sikeresen) 1840-ben a Holdat

Draper volt továbbá a fotokémia első alaptörvényének, a Grotthuss-Draper-törvénynek a társfelfedezője is.

A dagerrotípiák nem sokáig eltarthatók, hacsak nem őrzik meg őket gondosan a készítés pillanatától kezdve, így a holdkép az elmúlt 180 év alatt sokat sérült, de még mindig megvan, így egy jelentős asztrofotográfiai ereklye.

Wikipédia

A Holdru00f3l ku00e9szu00fclt legkoru00e1bbi fennmaradt fotu00f3 John William Draper

Az első manipulált fotó vagy egy mély társadalmi elemzés?

A képen látható férfi még él, egészen pontosan élt, amikor a kép készült, de mai napig nem tudni, hogy mi volt a fotó pontos célja. Sokan az első manipulált fotó címet aggaták rá, ám a képen látható férfinak, Hippolyte Bayardnak talán mélyebb gondolatai voltak annál, minthogy úgy pózoljon, mintha éppen elhunyt volna.

A fényképen Bayard áldozatként mutatja be magát, aki vízbe fulladás áldozata lett, amit feltehetőleg az váltott ki, hogy a francia hatóságok felfedezését nem ítélték Daguerre úttörő munkájával egyenrangúnak.

Egy beszámoló szerint Bayard 1839-ben egy párizsi aukciós teremben rendezte meg azt a kiállítást, amelyet egyesek a világ első fotókiállításának tartanak. Ez a történelmi kontextus pedig azt sugallja, hogy önarcképe egy olyan alkotás, ahol a felismerés, a szerzőség, a megjelenítés, a láthatóság, a láthatatlanság, az igazság és az illúzió kérdései találkoznak.

Olvasd el ezt is! Öt évbe telt, de végül elkészült – itt a legrészletesebb kép az Orion-csillagképről

Wikipédia

A legrégebbi fotó New Yorkról

New York Cityt a gazdaság, az üzlet és a divat nyüzsgő központjaként ismerjük. De ez nem volt mindig így. Ahogy a legrégebbi New York-i fénykép is ábrázolja, inkább hasonlított egy elhagyatott farmra, mint a ma ismert metropoliszra. Nem tudni biztosan, ki készítette a fotót, de 1848-ban készült a ma Manhattan néven ismert Upper West Side-on.

Wikipédia

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás