5 remek vígjáték, amit 2022-ben mutattak be

5 remek vígjáték, amit 2022-ben mutattak be

Az idei évben a filmipar alaposan ellátott bennünket szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb mozikkal, az alábbi cikkben pedig öt olyan vígjátékot szedtünk össze, amit 2022-ben mutattak be.


A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya

Ez a kifejezetten bonyolult című film már azért is rendkívül érdekes, mert Nicolas Cage az enyhén szólva sem rokonszenves önmagát alakítja. A sztori szerint miután Cage elfogad 1 millió dollárt azért, hogy részt vegyen egy drogbáró (Pedro Pascal) születésnapján, a színészt egy CIA-ügynök (Tiffany Haddish) beszervezi, hogy leszámoljon a problémás rajongóval.

Minyonok: Gru színre lép

A vicces Minyonokkal sosem tudunk betelni. Második önálló filmjükben a szórakoztató sárga kis lények a 12 éves Gru-val együtt a Sinister Six nevű szupergonosz csoport megállításán ügyködnek.

Ez is érdekelhet: 7 nagy költségvetésű film, ami óriásit bukott a mozikban

Weird: The Al Yankovic Story

Ez az életrajzi film egy olyan emberről szól, aki arról lett híres, hogy más slágereit parodizálta ki. Most azonban a fagyi visszanyalt, ugyanis ez a mozi maga is egy paródia, amely az ikonikus zenész Weird Al Yankovic életrajzát gúnyolja ki, miközben Daniel Radcliffe szenvedélyes, mégis fergetegesen furcsa alakítást nyújt.

Beugró a paradicsomba

A sztárokkal teletűzdelt romantikus vígjátékban Julia Roberts és George Clooney egy elvált párt alakítanak, akik összefognak, hogy megakadályozzák, hogy lányuk ugyanazt a hibát kövesse el, amit ők 25 évvel ezelőtt.

A film ráadásul Balin játszódik, lenyűgöző kulissza pedig rengeteget hozzátesz ehhez az amúgy is remek vígjátékhoz.

Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

Rian Johnson humoros krimijének várva várt folytatása december 23-án érkezik meg a Netflixre, a Daniel Craig által alakított nyomozó, Benoit Blancnak pedig újabb rejtéllyel kell szembenéznie. A sztori szerint az Edward Norton által megformált milliárdos Miles Bron meghív egy népes vendégsereget – köztük Blancot is – a görögországi villájába, ahol egy vacsora közben meglepő módon elárulja, hogy valaki meg fogja őt ölni. Ezután elkezdődik a véres játszma, amely során Blanc megpróbálja kideríteni, hogy ki a potenciális, jövőbeli gyilkos.

Craig és Norton mellett feltűnik még a filmben Kathryn Hahn, Kate Hudson, Jessica Henwick, Madelyn Cline, Dave Bautista és Janelle Monáe is.

Forrás: Marie Claire

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás