Különleges fotósorozat: A nagy háború százéves nyomában

Különleges fotósorozat: A nagy háború százéves nyomában

Ötvenkét hónap alatt változott meg örökre a világ, ennyi ideig tartott a nagy háború, aminek öröksége ma is része a mindennapi életünknek. Szalay-Berzeviczy Attila kétkötetes könyve segítségével egészen új oldaláról ismerhetjük meg a történelmi eseményt.


Időt és energiát nem sajnálva, ötvenhét országot járt be több, mint nyolc év alatt Szalay-Berzeviczy Attila, hogy elkészíthesse centenárium apropóján készülő könyvéhez szükséges fotókat. Egy D4-es és D5-ös Nikon fényképezőgéppel járta végig a nagy háború összes egykori helyszínét a szarajevói Latin hídtól kezdve az európai, afrikai, közel-keleti és csendes-óceáni hadszíntereken át egészen Versailles-ig. Azért, hogy az elkészült könyvek – és a benne található fotók – a lehető leghitelesebbek lehessenek rengeteg apróságra ügyelt a szerző. Azontúl, hogy természetesen alaposan fel kellett készülnie a megtörtént eseményekből, a fotózás során külön figyelmet szentelt annak is, hogy hangulatában megidézze a száz évvel ezelőtti miliőt. Az első kötet már elérhető, a második pedig 2023 szeptemberére várható. Most ezekből mutatunk tíz igazán sokatmondó fotót.

Ferenc Ferdinánd automobilja 

Egy bosnyák veteránautó-specialista, Edo Kapetanović készítette el a képen látható, nyitott tetejű Gräf & Stift Doppelphaeton gépkocsit, amelynek eredetijében Ferenc Ferdinánd főherceg és felesége, Chotek Zsófia utazott 1914. június 28-án. A Szarajevóba látogatók nemcsak megtekinthetik ezt a replikát, de körbe is kocsikázhatnak vele a történelmi városban.

Szalay-Berzeviczy Attila

Ferenc Ferdinu00e1nd fu0151herceg u00e9s felesu00e9ge, Chotek Zsu00f3fia egy autu00f3ban

A lotaringiai csata 

1914. augusztus 8-án Joseph Joffre tábornok, a francia hadsereg főparancsnoka kiadta az 1. számú általános utasítást, amelyben átfogó offenzívát rendelt el Elzász-Lotaringiában. A fő támadás augusztus 14-én vette kezdetét, amikor a francia 1. és 2. hadsereg megindult Morhange és Sarrebourg felé. A francia gyalogság (Le Poilu) a híres, 1886-os Lebel puskával felszerelve szuronyos rohamot indított az ellenség védelmi állásai ellen. Élénkpiros nadrágjuk és a kék posztókabátjuk szinte teljesen megegyezett a nagyapáik által az 1870-1871-es francia-porosz háborúban viselt egyenruhával, amely jól láthatóvá tette őket az ellenség számára. A terepszínű egyenruhát viselő németek géppuskái és ágyúi annyira megtizedelték a támadókat, hogy aztán az augusztus 20-án indított német ellentámadás egészen az augusztus 14-i állásaikig szorította vissza a franciákat. A Lotaringiában készült fényképen a francia La Poilu de la Marne egyesület hagyományőrzői rekonstruálták a korabeli gyalogsági rohamot.

Szalay-Berzeviczy Attila

a Lotaringiai csata rekonstruu00e1lu00e1sa

Háború az Adamello-Presanella Alpokban

Az Ortler-Alpok és a Garda-tó közé ékelődő Adamello-Presanella Alpok a Déli-Mészkő Alpok része. Itt fut a Tonale-hágó, amelyen keresztül az osztrák-magyar erők betörhettek volna Lombardiába, hogy elfoglalják az iparvárosait, miközben az olaszok ugyanezen keresztül Trentino megszállásában reménykedhettek. Komoly támadási terveket azonban egyik fél sem dolgozott ki ebben a szektorban. A hágók lezárása után mindkét oldal meglehetősen passzív lett itt. Ebben a szektorban 1915. június 9-én került sor az első igazi harci cselekményre, amikor is az olaszok támadásba lendültek a Presena-gleccseren. Július 5-én jött az osztrák-magyar hadsereg első akciója, amikor a hegyi osztagok a Lago di Campó-i olasz helyőrséget vették célba. Mivel a szektor a front nyugati határán állt, az olasz csapatok itt nem vonultak vissza az 1917. novemberi caporettói vereség után, ahogy a Dolomitokban és más szektorokban történt, ezért itt a harcok a végsőkig folytatódtak. 1918. november 1-jén kezdődött az utolsó olasz támadás, ezúttal a Tonale-hágóban. Az osztrák-magyar katonák ekkor már képtelenek voltak feltartóztatni az olasz hadsereget, amely gyorsan tört előre Val di Spléban Trento irányába, véget vetve ezzel a harcoknak ebben a szektorban. A térségben zajló fehér háborút az Adamello egyik 3000 méter magasan fekvő hegycsúcsán, Cresta Crocén ma is látható, 149 milliméteres olasz ágyú idézi fel.

Szalay-Berzeviczy Attila

u00e1gyu00fa az Alpokban

Habsburg-hadjárat a Kárpátokban

1915 első négy hónapjában, a legzordabb téli körülmények közepette a Monarchia három egymást követő offenzívát indított a Kárpátokban, hogy megállítsa a Budapest elfoglalására készülő orosz hadsereget, és felszabadítsa az ostrom alatt álló Przemyśl védőit. A hadjáratban részt vevő osztrák-magyar katonáknak nem volt a hegyi hadviseléshez szükséges speciális téli egyenruhájuk. A katonák ugyanabban a kék-szürke uniformisban harcoltak, mint a szerbiai fronton. A szélsőséges hideg ellen mindenki csak a szokásos kabátjával vagy a térd alá érő szövetköpenyével védekezhetett, nadrágja szárát pedig a fűzős csizmába tömködte. Sisakok ekkor még nem álltak rendelkezésre, ezért a katonák fejét ugyanaz a sapka fedte, mint amit 1914 augusztusában is viseltek.

Szalay-Berzeviczy Attila

Habsburg-hadju00e1rat a Ku00e1rpu00e1tokban rekonstrukciu00f3

A gorlicei áttörés

Május 2-án egy háromszázötvenezer főt számláló közös német–osztrák–magyar haderő törte át az orosz 3. hadsereg védelmi állásait a galíciai Gorlice és Tarnów közötti közel 50 kilométeres frontszakaszon, majd nyomult tovább kelet felé. A cári hadsereg egy hét alatt a San folyóig szorult vissza. Napra pontosan száz évvel később, 2015. május 2-án, Gorlicétől 5 kilométerre délre, Sękowa faluja mellett több tucat hagyományőrző egyesület több száz tagja gyűlt össze Csehországból, Szlovákiából, Magyarországról, Németországból, Lengyelországból és Oroszországból, hogy részt vegyenek a központi hatalmak legnagyobb háborús sikerét felelevenítő csatarekonstrukcióban.

Szalay-Berzeviczy Attila

A Gorlice-Tarnu00f3wi offenzu00edva centenu00e1riumu00e1nak rekonstrukciu00f3ja

Az antant offenzíva 

Az antant hatalmak 1917-ben a legnagyobb erejű offenzívájukat a nyugati hadszíntéren indították meg április 9-én Arras és Reims között félkörívben húzódó frontvonal hajlatainak két kezdőpontjában. A Robert Nivelle tábornok által vezetett franciákra a Soissons és Reims között, az Aisne folyónál várt a feladat, hogy áttörjék a német vonalakat. Ez nem sikerült nekik ellenben az ütközet során elvesztett közel 250 000 katona miatt a francia hadsereg annyira megrendült, hogy onnantól kezdve az amerikai csapatok megérkeztéig szinte kizárólag a britekre hárult a nyugati front megtartása.

Szalay-Berzeviczy Attila

az antak offenzu00edva rekonstruu00e1lu00e1sa

Harmadik ypres-i csata

A passchendaele-i vagyis a harmadik ypres-i csata az első világháború egyik legvéresebb ütközete volt. A nyugat-flandriai Ypres város közelében található Passendale falu birtoklásáért 1917. július 31. és november 6. között lezajlott harcokban a két oldalon összesen több mint hétszázezer ember esett el, vagy sebesült meg. Azon a nyáron rekord mennyiségű csapadék hullott és ezáltal a csatatér egy sártengerré változott, ahol rengeteg katona a szó szoros értelmében sárba fulladt.

Szalay-Berzeviczy Attila

harmadik ypres-i csata rekonstrukciu00f3ja

Az amerikai haditengerészet hadihajója

A Királyi Haditengerészet hadihajójához, az 1906-ban épült HMS Dreadnoughthoz képest minden más hadihajó lassabb, kisebb és gyengébb volt. A Dreadnought legalább kétszer több nehézlöveggel és vastagabb páncélzattal rendelkezett, a gőzturbinájának köszönhetően pedig nagyjából három csomóval gyorsabban tudott haladni, mint bármely más hadihajó. Olyan korszakalkotóra sikeredett, hogy az utána épülő, hasonló csatahajókat már dreadnought osztályú hajóknak nevezték, míg a korábban épült csatahajók a „predreadnought” (dreadnought előtti) jelzőt kapták. Ezek az új csatahajók a gigantikus gyártási költségük miatt hamar nagyhatalmi státuszszimbólumnak is számítottak. A nagy háború centenáriumakor már csak egyetlenegy dreadnought típusú hajó létezett az egész világon. Ez pedig a fenti fotón is látható USS Texas, amely múzeumhajóként szolgál a texasi La Porte-ban lévő San Jacinto Parkban. Az amerikai csatahajó 1918 januárjában hagyta el New Yorkot, és február 11-én érkezett meg a Skócia partjainál lévő Orkney-szigeteki Scapa Flow nevű brit haditengerészeti bázisra. Az USS Texas az Atlanti Flotta csatahajó-kötelékének tagjaként konvojkísérőként szolgált a brit Grand Fleet ( a Nagy Flotta) hajói mellett. De részt vett több északi-tengeri őrjáratozásban is, valamint a Németország elleni tengeri blokád fenntartásában. Ám említésre méltó tengeri ütközetben a nagy háború során nem harcolt.

Szalay-Berzeviczy Attila

A Kiru00e1lyi Haditengeru00e9szet hadihaju00f3ja

A vasútvonal szabotázsa 

A Oszmán Birodalom által megépített 1300 kilométer hosszú Hejaz vasútvonal Damaszkuszt Medinával és Mekkával kötötte össze, hogy a hívők zarándokok utazását lerövidítse. Az I. világháború kitörése után a török elnyomással szembeni hasemita arab lázadás egyik eszköze a vasútvonal szabotálása volt. Bár Konstantinápoly több ezer katonából álló védősereget hozott létre a vasút biztosítására, de ez nem volt elég a brit Thomas Edward Lawrence százados, vagyis Arábiai Lawrence, által szervezett folyamatos beduin támadások ellen.

Szalay-Berzeviczy Attila

oszmu00e1n birodalom Hejaz vasu00fatvonal

Az első világháború legsikeresebb vadászpilótája

Hivatalos légigyőzelmével a német Manfred von Richthofen – közismert becenevén a Vörös Báró – minden idők leghíresebb és az első világháború legsikeresebb vadászpilótája lett. Vörösre festett háromfedelű Fokker típusú vadászgépével uralta a nyugati front légterét és rettegésben tartotta az antant erők pilótáit mígnem 1918. április 21-én Vaux-sur-Somme térségében őt is utolérte a végzet.

Szalay-Berzeviczy Attila

az elsu0151 vilu00e1ghu00e1boru00fa legsikeresebb vadu00e1szpilu00f3tu00e1ja

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás