Egy rejtélyes ütközés indíthatta be a Föld mágneses mezejét

Egy rejtélyes ütközés indíthatta be a Föld mágneses mezejét

A Holdat létrehozó bolygóközi ütközésnek több köze lehet a Föld ősi történetéhez, mint azt valaha gondoltuk.


A Föld valószínűleg egy Mars méretű protobolygóval ütközhetett 4,5 milliárd évvel ezelőtt. Ez a becsapódás kapcsolatban lehet azzal, hogyan alakult ki a mágneses mezőnk.

A korábbi elméletek nem ismerték fel ezt a potenciálisan fontos kapcsolatot

– mondta David Hughes, a Leedsi Egyetem alkalmazott matematikusa, társszerzője a PNAS szaklapban szerdán (november 2.) megjelent, lektorált tanulmányról szóló közleményében.

A bolygóközi ütközés olyan kolosszális volt, hogy a Hold keletkezéstörténetének „óriás becsapódási hipotézise” szerint olyan anyagtömböket hozott létre, amelyekből a Föld holdja kialakult. A tudósok évtizedek óta tanulmányozzák az izotópokat (elemtípusokat), a meteoritokat és a geológiát, hogy behatárolják a Hold kialakulását, de a mágneses mező hipotézisét nem vizsgálták ilyen alaposan.

Ez is érdekelhet: Egy kutatás teljesen új megvilágításba helyezi a Föld kialakulását

A Föld geodinamikus folyamat révén hozza létre a mágneses mezejét, amihez egy bolygónak többek között egy bizonyos sebességgel kell forognia, és olyan belső folyadékkal kell rendelkeznie, amely képes vezetni az elektromosságot. A Föld olvadt vasból álló külső magja az a hely, ahol az elektromos és mágneses energiává való átalakulás végbemegy.

A jelenség önfenntartó, mivel a mágneses mező elektromos áramokat indukál, az áram pedig mágneses mezőt hoz létre. De hogy ez a folyamat egyáltalán hogyan indult be, azt kevéssé értjük.

A szerzők tanulmányukban azt írják, hogy alábbiak olyan kulcskérdések, amelyeket a jövőbeli kutatások során fel kell tenni, hogy behatárolhassák, hogy az erős mező a becsapódás előtt vagy után keletkezett-e:

  • Milyen feltételek mellett vezet a korongakkréció egy erősen mágnesezett protobolygó kialakulásához?
  • Milyen típusú becsapódások hagynak egy folyékony magot erősen mágnesezetté válni? – Megfordítva, milyen típusú becsapódások vezethetnek a folyékony mag erős mágnesezettségéhez?
  • A kéreg és/vagy a köpeny óriási becsapódás általi eltávolítása megteremtheti-e a magban az erőteljes konvekció feltételeit?
  • Vezethetnek-e a gyors szögimpulzus-veszteség (forgási sebességvesztés) által kiváltott instabilitások a mag erős mágnesezettségéhez?
  • Az akkréciós tóruszok rekondenzációja (más szóval a fánk alakú akkréciós korong összeállása a becsapódás után) eredményezhet-e dinamóhatást?

Cikkünk hasonló témában: Egy óriási fekete lyuk rejtőzött el a közelünkben

A szerzők kihangsúlyozták, hogy jelenleg túl kevés információ áll rendelkezésre ahhoz, hogy a forgatókönyvek között válasszunk de hozzáteszik, hogy a nagy becsapódást nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor arról beszélünk, hogyan alakult ki a Föld mágneses mezeje.

A szerzők továbbá megemlítették, hogy a dinamóhatás szem előtt tartása segíthet a jövőbeli kutatóknak leszűkíteni a Föld mágneses mezejének keletkezési idejét. Emellett további, a Föld mágneses történelmébe mélyen belemerülő tanulmányok elvégzését sürgetik.

Forrás: Space.com

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás