Szinte mindenhol ott vannak. A magasban együtt repülő rajok, a turisztikai helyeken magokat csipegető, olykor pedig teljesen indokolatlan helyen turbékoló galambok meglehetősen gyakori látványt nyújtanak szerte a világon. De miért nem látunk soha galambfiókákat?
Galambfiókákat szint olyan ritkán látni, hogy az a hír járja, hogy nem is léteznek. Még összeesküvés-elméleteket is szőttek róluk, melyek szerint a galambok kormányzati kémek, és ezért nincsenek kicsinyeik. Ez nyilvánvalóan nem igaz, ritkaságukra pedig tökéletes magyarázat van.
A legtöbb galambfióka nem hagyja el a fészkét, amíg teljesen ki nem tollasodtak és nem tudnak repülni.
A galambok körülbelül négy-hat hetes korukig nem repülnek, ami majdnem kétszer annyi idő, mint a legtöbb madár esetében. Ezért mire készen állnak arra, hogy elhagyják a fészküket, már úgy néznek ki, mint a felnőtt galambok.
A másik ok az, hogy a galambfiókák nem tudnak jól repülni. Más madarak általában hamarabb elhagyják a fészküket. Néha még akkor is, ha alig tudnak repülni. Ezek a kismadarak megelégednek az ugrálással, amíg önállóan is jól tudnak repülni. A galambok azonban önérzetesebbek, így addig nem hagyják el otthonuk kényelmét, amíg ki nem fejlesztik kiváló repülési képességeiket.
De nagyon titokzatos madarak is. Mindent megtesznek azért, hogy fészküket távol tartsák a kíváncsi szemektől. A galambfészkeket mindig nagyon magasra építik, hogy az emberek és más ragadozók ne láthassák őket. Ablakpárkányokat, háztetőket, állványzatokat, magaslatokat vagy hidakat keresnek, így mivel fészkeiket legtöbbször nem látjuk, a fészeklakókat sem sikerül megfigyelni.