A videójátékok valójában jót tesznek – a gyerekeknél fokozott agyműködést figyeltek meg

A videójátékok valójában jót tesznek – a gyerekeknél fokozott agyműködést figyeltek meg

A szülők gyakran aggódnak a videójátékok gyermekekre gyakorolt káros hatásai miatt.


A JAMA Network Open című szaklapban hétfőn közzétett új, nagyszabású amerikai tanulmány azonban arra utal, hogy a népszerű időtöltésnek kognitív előnyei is lehetnek. A vezető szerző Bader Chaarani, a Vermonti Egyetem pszichiátria adjunktusa az AFP-nek elmondta, hogy érdekelte a téma, mivel maga is lelkes játékos.

A korábbi kutatások a káros hatásokra összpontosítottak, és a játékokat a depresszióval és a fokozott agresszióval hozták összefüggésbe.

Charaani szerint azonban ezeket a tanulmányokat korlátozta a résztvevők viszonylag kis száma, különösen azokat, amelyek agyi képalkotást alkalmaztak.

Az új kutatáshoz Chaarani és munkatársai a nagyszabású és folyamatban lévő, a Nemzeti Egészségügyi Intézetek által finanszírozott Adolescent Brain Cognitive Development (ABCD) Study adatait elemezték.

Mintegy 2000 kilenc- és tízéves gyermek kérdőíves válaszait, kognitív teszteredményeit és agyi képeit vizsgálták, akiket két csoportra osztottak: azokra, akik soha nem játszottak videójátékokkal, és azokra, akik naponta legalább három órát játszanak.

Ezt a küszöbértéket azért választották, mert meghaladja az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia képernyőidőre vonatkozó irányelveit, amelyek szerint az idősebb gyermekeknek maximun egy-két órát szabad videojátékokkal játszania.

Minden csoportot két feladatban vizsgáltak. Az elsőben balra vagy jobbra mutató nyilakat vetítettek eléjük, és a gyerekeket arra kérték, hogy olyan gyorsan nyomjanak balra vagy jobbra, amilyen gyorsan csak tudnak.

Azt is mondták nekik, hogy ne nyomjanak meg semmit, ha stop-jelzést látnak, hogy mérjék, mennyire tudják kontrollálni az impulzusaikat.

A második feladatban emberek arcát mutatták meg nekik, majd megkérdezték, hogy egy később megjelenő kép egyezik-e vagy sem: ez egyfajta a munkamemória-teszt volt.

Miután statisztikai módszerekkel kontrollálták az eredményeket torzító változókat, például a szülők jövedelmét, az IQ-t és a mentális egészségügyi tüneteket, a kutatócsoport megállapította, hogy a videójátékokkal játszók mindkét feladatban következetesen jobban teljesítettek.

A feladatok elvégzése közben a gyerekek agyát funkcionális mágneses rezonanciás képalkotó eljárással (fMRI) vizsgálták. A videójátékosok agya nagyobb aktivitást mutatott a figyelemhez és a memóriához kapcsolódó régiókban.

Az eredmények felvetik annak az érdekes lehetőségét, hogy a videójátékok olyan kognitív tréningélményt nyújthatnak, amely mérhető neurokognitív hatásokkal jár. Jelenleg nem lehet tudni, hogy a jobb kognitív teljesítmény a több játékidőért felelős, vagy épp annak az eredménye

– mondta Chaarani.

A csapat reméli, hogy egyértelműbb választ kapnak, amint a kutatás folytatódik, és újra megvizsgálják ugyanazokat a gyerekeket idősebb korukban.

Ez segít majd kizárni más lehetséges befolyásoló tényezőket is, például a gyerekek otthoni környezetét, a testmozgást és az alvás minőségét is.

A szakember szerint az eredmények azt mutatják, hogy a videójátékozás talán jobb, mint a YouTube-on történő videónézés, amelynek nincs érzékelhető kognitív hatása.

Forrás: Science Alert

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás