Egy-null a Föld javára – sikeres volt a NASA aszteroidaelhárító művelete

Egy-null a Föld javára – sikeres volt a NASA aszteroidaelhárító művelete

Az aszteroida pályájának megváltoztatására tett sikeres kísérlet „az emberiség új korszakát” jelzi. Úgy tűnik, nyugodtabban alhatunk: képesek leszünk megvédeni a Földet egy jövőbeli katasztrófától.


Közép-európai idő szerint ma 01:14 körül egy több millió dolláros űreszköz frontálisan ütközött egy futballstadion méretű aszteroidával, ami alátámasztja, hogy a NASA képes megvédeni a Földet egy lehetséges világvége-forgatókönyvtől.

A NASA űrhajója sikeresen eltalálta a Földtől 6,8 millió kilométerre lévő Dimorphos aszteroidát − írja a Guardian. A DART (Double Asteroid Redirection Test) néven ismert küldetés az emberiség első kísérlete volt egy másik égitest elmozdítására, hogy kiderüljön, el tudjuk-e téríteni, ha a bolygónk felé száguld.

Az űrszonda 24 ezer kilométer/órás sebességgel ütközött az aszteroidával. Az élőben közvetített videón látható volt, ahogy az aszteroida törmelékkel borított felszíne fókuszba kerül, mielőtt az űrhajó becsapódott volna, és a küldetésirányító teremben éljenzés tört ki. A NASA és a Johns Hopkins Egyetem tudósokból álló csapatai megölelték egymást, amikor megerősítették, hogy a DART sikeresen becsapódott a Dimorphosba.

Röviddel a becsapódás után Lori Glaze, a NASA bolygótudományi részlegének igazgatója „az emberiség új korszakának” nyilvánította az eseményt:

Ez egy olyan korszak, amelyben potenciálisan képesek vagyunk megvédeni magunkat egy veszélyes aszteroida becsapódásától. Soha nem volt még ilyen képességünk.

Samson Reony, a Johns Hopkins Alkalmazott Fizikai Laboratórium missziójának kommentátora ugyanilyen túláradóan nyilatkozott a „mindent megváltoztató” eredményről:

Ilyen az, amikor a tudomány, a mérnöki tudás és egy nagyszerű cél, a bolygó védelme, összeáll, és varázslatos pillanatot eredményez.

A teszt célja annak megállapítása volt, hogy egy űreszköz szándékos aszteroidának ütközése hatékony módja-e annak pályájának megváltoztatására. Egy viszonylag hasonló stratégia, amely pilóta nélküli űrhajó helyett nukleáris rakétát alkalmazott Morgan Freeman 1998-as Deep Impact című, fiktív bolygókatasztrófa-filmjének egyik kulcspontjánál kudarcot vallott.

A küldetést követő sajtótájékoztatón a DART tudósai sikeresnek minősítették a küldetést, de figyelmeztettek, hogy még körülbelül 2 hónapba telik, mire kiderül, hogy az űrszonda elérte-e végső célját: a Dimorphos pályájának megváltoztatását.

youtu.be

De a DART „gyakorlatilag telitalálatot” ért el az aszteroidán, mondta Elena Adams, a DART programvezető-helyettese:

Tudtuk, hogy el fogjuk találni. Mindannyian visszatartottuk a lélegzetünket. Meglepődtem, hogy egyikünk sem ájult el.

Elmondta, hogy az űrhajó 17 méterre landolt a célpontjától; elég közel ahhoz, hogy ez teljes sikert jelentsen. Tehát „gyakorlatilag telitalálat volt.” A következő hetekben figyelik az aszteroida sebességét és mozgását, és további számításokat végeznek.

A tudósok egyébként ragaszkodtak ahhoz, hogy a DART ne törje össze a Dimorphost. Az űrhajó alig 570 kilogrammos volt, szemben az aszteroida 5 milliárd kilogrammjával.

Bár egyetlen ismert, 140 méternél nagyobb aszteroidának sincs jelentős esélye arra, hogy a következő évszázadban becsapódjon a Földbe, becslések szerint ezeknek az aszteroidáknak eddig csak 40%-át sikerült azonosítani.

A sikeresnek bizonyult 325 millió dolláros bolygóvédelmi teszt a DART tavaly őszi indításával kezdődött. Az élőben követés lehetőségét a NASA által a küldetés „minifotósának” nevezett LiciaCube (a Light Italian CubeSat for Imaging Asteroids) biztosította.

Ralph Semmel, a Johns Hopkins Alkalmazott Fizikai Laboratórium igazgatója üdvözölte a most elért eredményt, hozzátéve, hogy csapata akkor tudta, hogy sikerrel jártak, amikor a videó elsötétült:

Normál esetben egy űrhajó jelének elvesztése nagyon rossz dolog. De ebben az esetben ez volt az ideális eredmény.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás