Hamarosan újra útnak indul a legendás Orient Expressz

Hamarosan újra útnak indul a legendás Orient Expressz

Az első Orient Expressz 140 évvel ezelőtt megváltoztatta a vasúti közlekedést – most felélesztenék a történelmi vonatot.


Az 1883-ban indult legendás Orient Expressz visszatér – írja a Travel Daily.

A projektet Európa legnagyobb vendéglátó vállalata, az Accor valósítja meg, a cég pedig Maxime d’Angeac építészt bízta meg az új Orient Expressz díszítésének újraértelmezésével. A tervek szerint az újraálmodott kocsik 2024-ben, éppen a párizsi olimpiai játékok idején startolhatnak majd el.

Az Accor szerint a vonatot a luxus és a rendkívüli kényelem kortárs víziója fogja jellemezni, és az 1920-1930-as évekből származó dekorációval díszítik majd a 17 eredeti Orient Express kocsi fedélzetét.

A kocsisor a „Nostalgie Istanbul Orient Express ” néven ismert, amelyet Albert Glatt svájci utazásszervező és üzletember az 1980-as évek elején indított útnak, a vonat pedig Zürich és Isztambul között közlekedett. „Extrême Orient Express” néven még a valaha volt leghosszabb vonatút is hozzá kapcsolódik Párizs és Tokió között, de néhány évvel később az utakat megszüntették.

2015-ben az ipartörténetre szakosodott kutató, Arthur Mettetal elvégzett egy világméretű leltárt az Orient Expressz felszerelésével kapcsolatban. Kutatása során meglepően jó állapotban lévő klasszikus kocsikat fedezett fel. A belső terekben szinte telesen megmaradtak az art deco stílus emblematikus bútorai is.

Két évig tartó tárgyalások után a Nostalgie Istanbul Orient Express-t eladták az Orient Expressznek. A 17 kocsit – 12 hálókocsit, 1 éttermet, 3 társalgót és 1 kocsit – egy konvoj szállította vissza Franciaországba.

Páratlan vonatutazási élmény lesz, amelyet a kényelem és a rendkívüli luxus kortárs vízióján keresztül képzeltek el

– mondta a projektről Maxime d’Angeac.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás