A part menti területek egy része csak évezredek múlva népesült be újra, ami azt mutatja, hogy a tragikus eseménynek hosszú ideig megmaradt az emléke.
A tudósok azonosították a történelem legnagyobb ismert földrengésének helyét. A 9,5-es erősségű földrengés egy kilométerre a szárazföld belsejébe repítette az autó méretű sziklákat, és szökőárat okozott a Csendes-óceánon. A földrengés körülbelül 3800 évvel ezelőtt történt Chile északi részének egy olyan régiójában, ahol a földrengések valójában meglehetősen ritkák: egy szeizmikus résben, ahol a Nazca- és a dél-amerikai lemezek találkoznak. A szeizmikus hézagok olyan régiók, amelyek ma geológiailag inaktívak, de a múltban nagy földrengéseket okoztak.
A megatöréses rengések lehetnek a legerősebbek és legpusztítóbbak a bolygón. Két lemez határán következnek be, amikor az egyik a másik alá nyomódik. Minél hosszabb a lemezhatár, amely elcsúszik, annál nagyobb lehet a földrengés. Észak-Chilében nagy a valószínűsége az ilyen típusú földrengéseknek. Ennek ellenére a térségben eddig ritkán, mindössze 250-10 000 évente egyszer fordult elő földrengés, a legutóbbi 1877-ben történt. Az a földrengés 8,8-as erősségű volt. A földrengéseket köztudottan nehéz megjósolni, különösen azokon a területeken, ahol nem gyakran fordulnak elő. Megértésük azonban létfontosságú a biztonságunk szempontjából.
A tüzek, földcsuszamlások és az infrastruktúrában keletkező károk mellett a földrengések az egész világra kiterjedő szökőárakat is okozhatnak. E pusztító elsődleges és másodlagos hatások miatt a földrengések 1900 óta 700 ezer ember halálát okozták. A Chilei Egyetem antropológusainak az volt a célja, hogy megértsék, hogy a társadalmak hogyan birkóznak meg a pusztító földrengésekkel és hogyan alkalmazkodnak azokhoz. Chile északi részén történelmi bizonyítékokat találni a földrengésekről kihívást jelent. A bizonyítékokat általában a szökőárakból származó lerakódásokban lehet megtalálni.
A világ legszárazabb sivataga, az Atacama azonban kevés lehetőséget hagy az üledékek felhalmozódására. A felhalmozódott üledékeket a területre jellemző erős áradások, viharok és szelek gyakran gyorsan erodálják. E kihívás ellenére a tanulmány szerzői nyolc olyan történelmi helyszínt találtak, amelyek a 3800 éves földrengés bizonyítékait tartalmazzák. Az egyik esetben egy építmény a tenger felé dőlt, valószínűleg a visszahúzódó cunami nyomta át. Más esetekben tengeri üledéket és tengeri állatokra utaló bizonyítékokat találtak jelentős távolságra a szárazföld belsejében, amelyeket a hullám sodort oda.
Sok helyen a sziklák és a szárazföld erőszakosan elpusztultak. A 9,5-es erősségű földrengés a világtörténelem legnagyobb földrengése volt. Bár az 1960-as Valdivia földrengés megközelítőleg ugyanilyen erősségű volt (9,4-9,6), az egy 800 km hosszú törés következtében következett be, míg az ősi földrengésnek még hosszabb, 1000 km-es törése volt. A keletkezett szökőár nyomai az egész világon megtalálhatóak voltak, és olyan távoli területeket érintettek, mint Ausztrália, Új-Zéland, Vanuatu, sőt valószínűleg még Japán és Oroszország is. Még Új-Zélandon is olyan erős volt a cunami, hogy hatalmas sziklákat sodort a szárazföld belsejébe mintegy egy kilométerre.
Az Atacama, a világ legszárazabb sivataga, ahol évente kevesebb mint egy milliméter eső esik. Az a kevés növényzet, ami létezik, ködből kapja a nedvességet. Annak ellenére azonban, hogy a terület barátságtalan sivatag, Chile északi részén virágzó tengeri társadalom élt. A térségben 12 000 éven át éltek emberek, akik a közeli óceán bőséges halállományából éltek. Ezeknek az embereknek a földrengés és az azt követő szökőár pusztító volt. A falvakat elhagyták, és az emberek a szárazföld belsejébe költöztek. Noha nehéz meghatározni ennek a földrengésnek a halálos áldozatainak számát, a szerzők rámutatnak a múltban történt más hatalmas földrengésekre és cunamikra, amelyek a tengerparti falvak lakosságának több mint háromnegyedét képesek voltak megölni.
(Forrás: BigThink)