Már lehetséges teljes sötétségben is növényt termesztenünk

Már lehetséges teljes sötétségben is növényt termesztenünk

Biológiailag eddig lehetetlennek tűnt a növényeket sötétben életben tartani, de úgy tűnik egy kis segítséggel még fejlődni is tudnak.


Nemrég a Kaliforniai és a Delaware-i Egyetem tudósai azt állították, hogy megtalálták a módját annak, hogy átlépjék az egyik lehetetlennek tűnő akadályt: a szakemberek „meggyőzték” a növényeket, hogy teljes sötétségben is növekedjenek.

Az egyetem sajtóközleménye szerint a csapat egy kétlépcsős folyamatot alkalmazott a szén-dioxid, az elektromosság és a víz acetáttá történő átalakítására. Ahogy a Futurism cikke írja, a növények elfogyasztották az acetátot, és képesek voltak növekedni a sötétben.

A kutatók közleménye szerint a villamosenergia-termelésre szolgáló napelemekkel kombinálva az élelmiszer-termelésnek ez a módszere több mint 18-szor lenne hatékonyabb, mint a természetes folyamat, amely állításuk szerint csupán a napfényben található energia 1 százalékát használja fel.

A kutatócsoport a tanulmányt múlt héten publikálta a Nature Food folyóiratban.

Az élelmiszer-előállítás olyan új módját kerestük, amely áttörheti a biológiai fotoszintézis által szabott korlátokat

– mondta az egyik szerző, Robert Jinkerson, a közleményben.

És ehető? 

A sajtófotókból azt biztosan lehet állítani, hogy a paradicsom és a homoki bab nyilvánvaló növekedtek. Hogy volt-e termésük, vagy eléggé megnőttek ahhoz, hogy ehetőek legyenek, az már nem teljesen biztos.

A fotókból az látszik, hogy kis zöld hajtások nyomulnak ki a laboratóriumi talajból, de az még nem derült ki, hogy ez a fajta növekedési módszer valóban fenntartható vagy értékelhető mennyiségű termést eredményezhet-e.

Ettől függetlenül az eredmények biztatóak, és remélhetőleg hatékonyabb is lesz a jövőben.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás