Az istenekkel kapcsolatba lépő ógörög jósoktól kezdve a kristálygömbös látnokokon át a predikciós elemzéseket készítő futurológusokig számos tevékenység képviselőit bíztuk már meg azzal, hogy próbálják megfejte­ni, mit hoz számunkra jövő. Lássuk, milyen sikerrel járt eddig az embe­riség ebben a véget nem érő vállalkozásban! Kiss Csaba cikkének részlete a Hamu és Gyémánt magazin téli lapszámából.

Vajon melyik génünk felelős azért, hogy ennyire nehe­zen viseljük a bizonytalan­ságot? Milyen evolúciós kö­rülmények tereltek minket abba az irányba, hogy folyamatosan azt ta­lálgassuk és nyomozzuk: mi vár, mi várhat ránk? A jövőnk iránti szün­telen érdeklődés sok munkát ad az antropológusoknak, szociológusok­nak és pszichológusoknak egyaránt – ám furcsamód a történészeknek is, pedig nekik elvileg épp a jövő ellenkezőjével kellene foglalkozni­uk. A jövőkutatás ugyanis egyidős az emberi civilizáció – a földmű­velés, a nagyobb települések és birodalmak – kialakulásával. Az államférfiak és vezérek különö­sen viszolyogtak az ismeretlentől, minél több információval akartak rendelkezni a rájuk és a törzsükre, országukra, városukra váró lehet­séges megpróbáltatásokról.

Mit hozzon a jövő?

A jövő fürkészése az összes nagy ősi kultúrában, a babiloniaktól kezdve az egyiptomiakon át a görögökig fontos szerepet kapott – igaz, a tu­domány akkori állása miatt ez leg­inkább a jóslásban és az asztrológi­ában merült ki. 2500 évvel ezelőtt, a híres delphoi jósda fénykorában a görögök semmilyen vállalkozásba nem kezdtek, amíg ki nem derítették az istenek szándékait az adott hadjá­rattal, építkezéssel vagy bármilyen más fontos tervükkel kapcsolatban. Vagyis végigjárták az egyre bo­nyolultabb szertartásokat, hogy azután meghallgathassák a jósda alatti talaj nyílásaiból szivárgó, kábító hatású vulkáni gázok miatt transzba esett jósnő (a mindenkori Püthia) rejtélyes monológját, hogy abból hámozzák ki, mi is várhat rá­juk.

Úgy tűnik azonban, nemcsak a jövő fürkészése egyidős a civilizá­cióval, de a kapzsiság is: miközben már az egyiptomiak és a rómaiak is elutaztak Püthiához útmutatásért, a jóslatok egyre inkább azoknak kedveztek, akik bőkezűbbek voltak az adományozásban. Vagyis már akkor is érvényes volt a jelenkori jövőkutatók alaptézise: a predikciók vizsgálatakor figyelembe kell venni azt is, ki, milyen célból, milyen pre­koncepciók alapján dolgozta ki az előrejelzését.

Unsplash / Etienne Dayer

Mikor jön el a világvége?

A delphoi jósközpont több hullám­völgy után így is közel 1200 évig működött. A Parnasszosz-hegy lejtőjén fekvő intézmény sorsát a keresztény I. Theodosius császár 385-ben kiadott rendelete pecsételte meg, amelyben betiltotta a jövendö­lést a Római Birodalom területén.

Az új vallás azonban valójában csak a konkurenciát próbálta kiik­tatni, hiszen a jövőt övező kíváncsi­ság nem vesztett erejéből – végül is a keresztény hit szerint maga Jézus is az ószövetségi próféták jóslata­it teljesítette be cselekedeteivel. A Biblia utolsó újszövetségi irata is prófécia: a Jelenések Könyve lá­tomásokon alapuló jövendölés az Apokalipszisról, a világ pusztulá­sáról. Ez utóbbi azóta is foglalkoz­tatja az ábrahámi vallások követő­it, közülük is főleg a keresztények próbálják folyamatosan megjósolni a végítélet bekövetkeztét, és ez alól népszerű szentek, neves teológusok és ismert történelmi személyiségek sem kivételek.

Folytatás a Hamu és Gyémánt magazinban

A teljes cikket keressétek a Hamu és Gyémánt magazin téli lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető, előfizethető közvetlenül a kiadónál.

Hamu és Gyémánt