Az 1920-as évekbeli Hollywoodot a bűnözés és az ártalmas élvezetek színhelyének állították be, ennek következtében pedig szigorú szabályok léptek életbe. A Hays-kódex árnyékában a filmgyártás természetellenesen szemérmes lett, hiszen mindent tiltottak, ami kicsit is szembement a „normális” erkölccsel.
A mozgókép hajnalától kezdve a filmkészítők a történetmesélés határait feszegették. A filmet pedig elsősorban arra próbálták használni, hogy megkérdőjelezzék a különféle eszméket, a hitet, a rendkívül káros előítéleteket, nem utolsó sorban pedig a szórakoztatásra. Az alkotói szabadság elengedhetetlen mindezekhez. Miért ne szerepelhetnének a filmekben teljesen eszement, a valóságtól teljesen távol álló dolgok vagy éppenséggel az, ami tényleg az életünk része?
Amikor Quentin Tarantinoval interjút készítenek, sokszor kapja meg azt a kérdést, – legalábbis amíg megmerték tőle kérdezni – hogy miért „ennyire” véresek a produkciói. Mi a válasza erre? „Azért, mert jó buli!” Utána pedig általában kap egy kisebb dührohamot, hogy ez mégis miért ennyire fontos. Ez csak film, kész, pont. Lépjünk tovább.
A lényeg pedig pont ebben van. Hollywood a hosszú évek folyamán sok változáson ment keresztül. Chaplintől Clark Gable-ön át Jack Nicholsonig, amit szépen lassan felváltottak az izomszagú akcióhősök Stallone és Schwarzi. Szinte mindent láttunk már, még olyat is, amit nem akartunk. Véres horrorfilmek, észvesztő sci-fik, erotikus drámák, izzasztó krimik.
De volt olyan időszaka is a filmgyártásnak, amikor nem volt ennyire szabadon engedve a gyeplő. Olyannyira nem, hogy 1930-ban bevezették a Motion Picture Production Code-ot – a Hays-szabályzatot – annak érdekében, hogy kontrollálják, mit láthatnak az emberek a képernyőn, és ki mondhatja el ezeket a történeteket.
Mi volt az oka?
Hajlamosak vagyunk olykor a régi időket sokkal puritánabbnak képzelni, mint amilyen valójában volt. Hollywood az 1920-as években egy igazán pikáns és vad időszakot tudhatott magáénak. A filmek témái egyre komolyabbak lettek, néhányan pedig felnőtt tartalmakkal kezdtek el foglalkozni. De akadtak olyan merész, félelmet nem ismerő alkotók is, akiknek a filmjeikben nők hatalomra kerültek és saját döntéseket hozhattak.
Na még mit nem! – gondolta a kedves, pocakos úr, aki éppen a szivarjáról pöckölte le a hamut.
Természetesen ezen kívül még akadtak indokok. Gondolom nem sokakat lep meg az, hogy a filmvásznon kívül sem a tökéletes erkölcsről papoltak a színészek és rendezők. A drogokról, alkoholról, bulizásról és túlzásba vitt élvezetekről szólt a fáma. Ezek mellett pedig hatalmas botrányok rázták meg az iparágat: Olive Thomas tragikus halála, William Desmond Taylor meggyilkolása és Virginia Rappe állítólagos megerőszakolása a népszerű filmsztár, Roscoe „Hájas” Arbuckle által. Ezek az ügyek nyilvánvalóan széles körű elítélést váltottak ki a vallási, civil és politikai szervezetek részéről. Sokan úgy érezték, hogy a filmipar erkölcsileg megkérdőjelezhető, ezért szükségszerű a szigorú korlátozás.
Egyébként egy 1915-ös tárgyaláson döntöttek úgy, hogy az Egyesült Államokban a szólásszabadság nem terjed ki a mozgóképekre, mivel azokat kizárólag üzletnek tekintették, nem pedig művészeti formának.
A különféle ügyek mellett az 1929-es nagy gazdasági világválság is közre játszott abban, hogy a vezetők a konzervativizmushoz és a korlátokhoz való visszatérést részesítették előnyben. Mivel az emberek nagyrésze nem engedhette meg magának a mozit, a stúdiók szexet, erőszakot, alkoholt és groteszk történeteket bemutató pikáns filmekkel próbálták magukhoz csalogatni a közönséget.
Ebben az időszakban debütáltak azok a filmek, mint a Babaarcú (1932), A sebhelyes arcú (1932) és a Szörnyszülöttek (1932), amelyeknek története gengsztereket, szexuálisan szabad nőket és osztályharcot tükrözött. A Hays-kódnak szinte „meg kellett születnie”.
A szabályzatot, Will H. Haysről nevezték el, aki akkoriban az Amerikai Filmgyártók és -forgalmazók Szövetségének (MPPDA) elnöke volt. Azonban Martin Quigley katolikus pap és Daniel A. Lord jezsuita pap is részt vett a kódex átdolgozásában és megszilárdításában. A stúdiók természetesen nem voltak elragadtatva tőle, de jobb volt az öncenzúra, mint a kormány beavatkozása.
Hays-kóddal a filmipar többek között azt akarta üzenni, hogy a közönsége fehér és hetero, de leginkább fehér, hetero és férfi. A nők szexualitását és vágyait pedig igyekeztek minél jobban háttérbe szorítani, úgy vélték ezzel valóban visszatérhetnek a hagyományos, „normális” értékekhez.
Miket tiltott a hírhedt szabályzat?
A férfiak és nők hálószobai ábrázolását illetően a Hays-kódex két lehetőséget kínált a filmkészítőknek. A pároknak külön ágyban kellett feküdniük, közös ágyban „aludni” csupán egy kikötéssel lehetett: a színésznőknek a jelenet ideje alatt az egyik lábukat a földön kellett tartaniuk. Feltehetően így akarták megnyugtatni a nézőket, hogy nyugalom, nem lesz semmi bűnös pajzánkodás.
Fehér emberek rabszolgaságát sem szabadott ábrázolni, bár érdekes módon más faj rabszolgasorba taszításáról nem említett semmit a szabályzat.
A meztelenséget még mindig erősen szabályozzák a filmekben, de a Hays-kódex idején a meztelen bőrre való utalás is tiltott volt. Ez persze kiterjedt a meztelen testek sziluettjeire is.
Az átlátszó vagy áttetsző anyagok és a sziluett gyakran szuggesztívebbek, mint a tényleges felfedés
– fogalmazott a szabályzat.
A bűncselekményekkel is csínján bántak. Például a széffeltörést is magában foglaló kihágásokat semmilyen körülmények között nem szabadott reklámozni. Hogy miért? A Hays-kódex szerzői aggódtak amiatt, hogy a közönségnek ötleteket adnak.
A vallás minden negatív ábrázolását is kitiltották a filmvászonról. A papokat, lelkészeket, apácákat és egyházi személyeket tiszteletreméltónak kellett ábrázolni, hogy megakadályozzák a közönség vallás iránti érdeklődésének csökkenését.
De tiltólistán voltak még a kábítószerek, bármilyen szexuális perverzióra való utalás, a faji keveredés, a prostitúció, gyerekek nemi szerve, a káromkodás (kifejezetten azok, amelyek tartalmazzák az alábbi szavakat: Isten, Úr, Jézus Krisztus).
Természetesen, mint minden szigorú korlátozásnál itt is akadtak olyanok, akik próbálták finoman ugyan, de áthágni ezeket a szabályokat. Továbbra is készültek szexszel és erőszakkal teli filmek. Néhány filmkészítő úgy vélte, hogy a végrehajtók nem olvashatnak el minden forgatókönyvet, és nem nézhetnek meg minden filmet, ezzel párhuzamosan pedig tőlük sem várhatják el, hogy betartsanak minden apró ostoba szabályt.
A megváltás
A szigor enyhülését az új, külföldi filmek hozták el. Az olasz neorealizmus klasszikusai, majd a későbbi francia újhullám szintén népszerűvé vált Észak-Amerikában. Ezek az alkotások nyersen mutatták be a kockázatos témákat, és hozzájárultak ahhoz, hogy Hollywood megnyugodjon a kormányzati beavatkozástól, így gyengítve a Hays-kódexen.
Majd a hatvanas évekre a filmkészítők, a törvényhozók és az ellenkultúra mozgalmainak támogatásával a filmek végre teljesen – mindenféle felülvizsgálat és engedély nélkül – megszabadulhattak egy olyan rendszertől, amely már a kezdetektől fogva elavult volt.