Pezsgőkóstoló, Nia-tánc és sámándobok: napforduló ünnepség Tarcalon

Pezsgőkóstoló, Nia-tánc és sámándobok: napforduló ünnepség Tarcalon

Június 25-én mindenki előtt megnyitja kapuit a Katica Vendégház: a nyári napfordulót nyitott kerttel, pezsgőkóstolóval, aromaterápiás és táncos programmal köszöntik Tokaj-Hegyalján, este dobshow és egy különleges sámándobos tűzgyújtás keretében kenyér-bor szertartás tölti fel energiával a látogatókat.


A nyári napfordulót mióta világ a világ, ünneplik az emberek – még jóval a kereszténység megjelenése előtt is már szokás volt tűz mellett átvirrasztani az év legrövidebb éjszakáját. Az ünnephez számos hiedelem is kapcsolódik: a természet erejére támaszkodva egészség- és szerelemvarázsló céllal is rendezték elődeink.

A tarcali Katica Vendégházban most ezeket az ősi rituálékat is szeretnék feleleveníteni június 25-én a Szent Iván-Napi Nyitott Kert eseményen, de ennél sokkal többet is kínálnak. Mindenekelőtt kora délutántól a vendégház kertjét megnyitják a látogatók előtt, akik a helyi ételek mellett tokaji borokkal is töltekezhetnek.

A Katica kertjének alapvetően van egy olyan kisugárzása a hely szelleme, a „terroir” okán is, amely pihentetőleg hat a vendégekre. Ezt számtalanszor láttam és tapasztaltam már az elmúlt 7 év alatt a megszálló vendégeimen. Ezért úgy gondolom, ha valaki csak az egyik vagy a másik programra tér be, vagy csak relaxálna, inna egy pohár bort, és enne hozzá egy finom sajttálat, máris áthatja majd a nyugalom, és feltöltődve fog távozni

– mondta el Palásthy Katalin, a Katica Vendégház tulajdonosa és az esemény főszervezője.

Délután 2-kor veszi kezdetét az esti fő attrakcióra való ráhangolódás: Takács Zsófia Nia-tánc tanár és aromaterápiás szakember vezetésével az érdeklődők elkészíthetik saját illóolajukat, illetve a test-lélek-szellem-érzelem négyesre ható tánccal szabadulhatnak meg a mindennapi stressztől.

Lehetőség lesz kipróbálni, hogy az illóolajok esszenciális hatóanyaga miként segít jobban átélni az örömérzetet, elengedni gyorsan a problémákat, és könnyeden, energiadúsan megélni saját valónkat. Amit nagyon jól kiegészít a Nia-tánc. Ez utóbbit egyébként bárki kipróbálhatja, nem szükséges hozzá semmilyen tánctudás, és akkor is lehet hozzá csatlakozni, ha előtte nem vesz részt az illóolajos workshopon.

Ezt követően hét helyi borász – Bárdos Sarolta (Tokaj-Nobilis), Berecz Stéphanie (Tokaj Kikelet Borászat), Kanczler András (Basilicus Borászat), Keresztes Ákos (Myrtus Pince), Majoros László (Majoros Birtok), Szavercsenko Jelena (Kern Pince), Tóth Máté (Gróf Dégenfeld Borászat) – tolmácsolásában ismerkedhetnek meg a látogatók a helyi buborékos tételekkel.

A teljes buborékos sor:

  • Majoros & Pears Habzóbor 2019 (50% furmint-50% hárslevelű), Majoros Birtok;
  • Ne Habozz félszáraz sárgamuskotály habzóbor 2019, Basilicus Borászat;
  • Furmint Brut 2019, Myrtus Pince;
  • Tokaji Hárslevelű Brut Pezsgő 2019, Kern Pince;
  • Gróf Degenfeld Tokaji Organikus Pezsgő Extra Brut 2019, Gróf Degenfeld Szőlőbirtok;
  • Tokaji Pezsgő Brut 2018, Tokaj Nobilis Szőlőbirtok;
  • 2017 Tokaj Pezsgő Brut, Tokaj Kikelet Pince.

A habzóborok és pezsgők mellé Sándor Tamás Büki és Szilágyi Tibor Zempléni sajtmester készítenek harapnivalókat.

zemplenikalandok.hu

Este 7-kor kezdődik a fülnek és szemnek egyaránt élményt adó Taiko japán dobshow: a fél órás program után az érdeklődők maguk is kipróbálhatják ezt a különleges művészetet. A nap zárásaként érkezik Németh Dóra Adél táltosének-mondó, aki egy nem mindennapi kenyér-bor szertartással készül, majd utolsó esményként az ilyenkor hagyományos tűzugrással erősíthetjük meg a vágyainkat.

Ez egy örömünnep, és úgy érzem, az elmúlt időszak után szükségünk van ezt a lehető legközvetlenebb módon megélnünk. Az évkör ekkor jár a csúcsán, ekkor telik meg igazán energiával a természet is, leghosszabb a nappal, legtöbb a fény, indul a csillagászati nyár, és mivel mi, emberek is részesei vagyunk ennek a nagy egésznek, az a tervem, hogy ezekkel a programokkal jobban megérezhetővé-átélhetőbbé tegyem ezt a természet erejének úgynevezett csúcsrajárását.

A teljes program és a jegyvásárlás részletei erre a linkre kattintva érhetőek el.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás