Külföldre utazol ezen a nyáron? Ezt az egy dolgot továbbra se felejtsd otthon!

Külföldre utazol ezen a nyáron? Ezt az egy dolgot továbbra se felejtsd otthon!

Bár a koronavírus terjedésének mértéke és ereje fokozatosan csökken – ennek megfelelően egyre több az olyan ország, ahova korlátozások nélkül utazhatunk – továbbra is vannak olyan népszerű turisztikai célpontok, ahol megüthetjük a bokánkat, ha egy dolgot kifelejtünk a bőröndükből. És hogy mi ez az egy dolog? A szájmaszkunk.


Ugyan a legtöbb országban már nincs szájmaszkviselési kötelezettség a közterületeken, vannak azonban olyan intézmények – mint például a kórházak, múzeumok és színházak –, ahol helyspecifikus szabályzatokat vezettek be.

De említhetnénk a tömegközlekedési eszközöket is: bár az Európai Unión belül a tömegközlekedési eszközökön már nincs előírt kötelező maszkviselés, sok országban (köztük az EU tagállamai között is) a törvényhozók továbbra is ragaszkodnak szájmaszk hordásához – beleértve a repülőtereket, valamint a repülőket is:

  • az Ausztriába, Németországba, Olaszországba, Portugáliába és Spanyolországba közlekedő járatokon például továbbra is kötelező szájmaszkot viselni;
  • a görögöknél a taxiban és a tömegközlekedési eszközökön kell viselnünk az orrunkat és szájunkat eltakaró maszkokat, a vonatokon, buszokon és repülőkön viszont már nem;
  • Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon a repülőtéren is kell maszkot viselni, ugyanez az szabályzat van érvényben Mexikóban és Costa Ricán is.

Kyle Austin/Unsplash

Szu00e1jmaszk

Néhány országban egyes városok általános tömegközlekedési maszk-mandátumokat vezettek be, amelyek a tömegközlekedés minden formájára kiterjednek, a metrórendszerektől kezdve a fuvarozásra használt járműveken át a repülőterekig:

New Yorkban és Los Angelesben például szájmaszkot kell viselnünk a repülőtereken (John F. Kennedy Nemzetközi Repülőtér – JFK, és LaGuardia Repülőtér – LGA) metrókon, az elővárosi vonatokon, buszokon, taxikban – ez utóbbi kategóriába beletartozik az Uber és a Lyfts is.

Tehát egy biztos: egyre kevesebbé korlátozza az életünket a koronavírus, a szájmaszkot viszont továbbra sem érdemes otthon hagyni.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás