Borzalmasan sikerült a Netflix jelszómegosztás elleni tesztje

Borzalmasan sikerült a Netflix jelszómegosztás elleni tesztje

A Netflix már megpróbálta betiltani a jelszómegosztást három latin-amerikai országban, ami valószínűleg hamarosan világméretű stratégiává válik – de úgy tűnik, a cég még a saját irányelveit sem tudja rendesen betartani.


Több mint egy tucat perui Netflix-előfizető, a Rest of Worldnek elmondta, hogy a vállalat jelszómegosztás elleni kísérletének meglehetősen zavarosra sikeredett. Mindez akkor történik, amikor a vállalat pénzt és előfizetőket veszít, és emiatt a tartalomgyártók egész részlegeit bocsátja el.

Bár a Netflix sokáig szemet hunyt a jelszómegosztás felett – sőt, még bátorította is azt –, de ez március óta megváltozott. A vállalat bejelentette, hogy a szabály megszegésén tetten ért felhasználóknak díjat fog felszámolni.

Eddig azonban úgy tűnik, hogy a jelszómegosztási tilalom bevezetése nem megy túl jól azokon a piacokon, ahol az új szabály már életbe lépett.

A havi díjemelések mellett sokan azt állítják, hogy egyáltalán nem tájékoztatták őket a szabályváltozásról, míg mások figyelmen kívül hagyták azt, és mégsem kaptak büntetés. A Rest of World beszámolói alapján a program egy masszív zűrzavarnak tűnik.

Mi több, egy névtelenséget kérő perui Netflix-ügyfélszolgálati munkatárs elmondta, hogy ők és a munkatársaik is eléggé összezavarodtak a szabálymódosítás miatt, amely csak annyit ír elő, hogy a felhasználók szabadon oszthatják meg a jelszavakat a „háztartásuk” tagjaival, és havonta néhány dollárnak megfelelő pluszköltséget kell fizetniük, ha a lakóhelyükön kívül élő felhasználókat is beveszik a buliba.

A Netflix a jelentés szerint valószínűleg ezt a kísérletet fogja felhasználni a jövőbeli globális jelszómegosztási politikájának kidolgozására– reméljük tehát, hogy kijavítják a szóban forgó zűrzavart.

Forrás: Futurism

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás