4 népszerű műalkotás, amit őrült okokból rongáltak meg

4 népszerű műalkotás, amit őrült okokból rongáltak meg

Futótűzként terjed a hír, mely szerint vasárnap tortával dobták meg a Mona Lisát a párizsi Louvre múzeumban. Elmondások szerint az elkövető egy kerekesszékes férfi volt, aki női parókát viselt. A mit sem sejtő turisták meglepetésére hirtelen felállt, a festmény felé kezdett közeledni, végül pedig hozzávágta a tortát, mely szétkenődött a festményt védő üvegfalon. De nem ez volt az első ehhez hasonló eset a történelemben, sőt még a Mona Lisával sem.


Leonardo Da Vinci: Mona Lisa

A világ egyik leghíresebb festményét, Leonardo Da Vinci Mona Lisáját a tegnapi eseten kívül már négyszer próbálták megrongáln. Kétszer 1956-ban, egyszer 1974-ben, majd egyszer 2009-ben is. A legelső alkalommal, 1956-ban a festmény alsó részét savval locsolta le az elkövető. Akkoriban a festményt egyébként még a franciaországi Montauban múzeumban volt kiállítva. Ugyanezen év decemberében pedig egy bolíviai vandál dobott követ festményre, amely Mona Lisa bal könyökén található festékréteget rongálta meg. A festményt ezután restaurálni kellett.

Közel húsz év után, 1974 áprilisában a Mona Lisa a tokiói Nemzeti Múzeumban volt megtekinthető. Egy mozgássérült nő pedig rendkívül elégedetlen volt a Tokiói Nemzeti Múzeummal, legalábbis abban a tekintenben, hogy szerinte nem fordítottak kellő figyelmet a mozgáskorlátozottakra. Dühét a festményen vezette le, még pedig úgy, hogy vörös festékkel fújta le az alkotás üvegvitrinjét.

2009 augusztusában a Mona Lisa végül eljutott a párizsi Lourve-ba, de még akkor sem volt biztonságban. Miután ugyanis elutasították a francia állampolgárságot, egy dühös orosz nő bögrével dobta meg a festményt védő golyóálló üvegvitrint. Szerencsére az alkotás akkor nem sérült meg.

Unsplash

Michelangelo: Pietà

Michelangelo 1498-1499 között készült szobra számos vandalizmust szenvedett már el a hosszú évek alatt. De ha van egy, ami igazán kiemelkedik a legabszurdabbak közül, az az, amikor 1972-ben egy Ausztráliában élő magyar geológus, Tóth László kalapáccsal támadt rá a csilliárdokat érő alkotásra, miközben azt kiabálta:

Én vagyok Jézus Krisztus, feltámadtam a halálból

A szobor a vatikáni Szent Péter-bazilikában látható. Pietà Jézust ábrázolja Mária ölében a keresztre feszítés után. Amikor az alkotást a geológus megrongálta, a törött darabok közül, – amelyek között Mária orra, könyöke és szempillája is szerepelt – , sokat elloptak a teremben tartózkodók, bár volt olyan is, aki levélben visszaküldte a Vatikánnak.

A szobrot ezután Mária hátáról származó anyagból állították helyre, és azóta a Mona Lisához hasonlóan a Pietàt is golyóálló üvegvitrin védi.

commons.wikimedia.org

Rothko: Black on Maroon

A Black on Maroon festményt 1958-ban festette az absztrakt expresszionizmus egyik legnevesebb alakja, Mark Rothko. Alkotását legelőször 2012 októberében rongálták meg.

A szemtanúk szerint a férfi odalépett Rothkónak az ötvenes évek végén készült nagy méretű vásznához, és fekete festékbe mártott ecsettel a következőket írta a jobb alsó sarkába:

Vladimir Umanets ’12, a potential piece of Yellowism (Vladimir Umanets ’12 a yellowizmus egy potenciális darabja).

A festmény restaurálása 18 hónapig tartott, és végül 2014 májusában került újra kiállításra.

Getty Images

Banksy: Lány lufival

2018-ban egy londoni árverésen Banksy Lány lufival című képe egyből megsemmisítette magát, miután valaki megvette 1 millió fontért. Ez a kép volt az aukció utolsó darabja, és az árverés végén darabokban jött ki a képkeretbe épített iratmegsemmisítőből. Ezzel pedig egy teljesen új műalkotás jött létre – szakértők úgy vélték, hogy a kép értéke meg is duplázódott ezzel a bizarr hackkel.

Getty Images

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás