Vicces indok miatt táncolna vissza a Twitter megvásárlásától Elon Musk

Vicces indok miatt táncolna vissza a Twitter megvásárlásától Elon Musk

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója követeli, hogy a Twitter bizonyítsa be, hogy a felhasználók kevesebb mint öt százaléka úgynevezett bot (nem emberi felhasználó) a platformon. Musk szerint ellenkező esetben „ez az üzlet nem haladhat előre”.


Egyesek az előbbi dörgedelmes üzenetet azonban úgy értelmezik, hogy Musk ki akar farolni a Twitter-bizniszből.

A másik lehetőség, hogy ez egy alig leplezett kísérlet arra, hogy a Twitter részvényeinek ára lezuhanjon, és alacsonyabb összegért bonyolítsa le az üzletet, ami Musk e heti, Miamiban tartott technológiai konferencián tett megjegyzései szerint nem kizárt.

Bár Musk azt állítja, hogy ajánlata azon alapult, hogy a Twitter Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet adatai pontosak, a milliárdos vezérigazgató máris konfliktust generált az üzlet résztvevői között.

Musk például többször is nekiment a Twitter vezérigazgatójának, Parag Agrawalnak, és egy kaki emojival válaszolt a platform vezérigazgatójának magyarázatára, hogy miért lehetetlen pontosan meghatározni a hamis felhasználók arányát.

A Twitter jogi csapata pedig azzal vádolja Muskot, hogy megsértette a céggel kötött titoktartási megállapodást.

Mindezek fényében sokan felteszik a kérdést, hogy Musk miért csak most kérdőjelezi meg a Twitter állításainak megalapozottságát. Az is kérdéses, hogy az ehhez hasonló csörték után egyáltalán szóba jöhet-e még az a lehetőség, hogy Musk jóval alacsonyabb áron megvásárolja a Twittert, különösen a platform vezetőségével és igazgatótanácsával szembeni enyhén szólva sem túl kedves álláspontját figyelembe véve.

Az elmélet, miszerint Musk egyre inkább kezd meghátrálni a dologtól – a Tesla részvényei teljesen lezuhantak, mióta Musk felfedte a felvásárlás finanszírozására vonatkozó terveit –, még mindig tartja magát.

Elképzelhető, hogy Musk képes lesz megakadályozni, hogy az üzlet zuhanórepülésbe kerüljön, de lehet, hogy titokban ezt akarja. Ettől függetlenül a helyzet nem néz ki túlságosan jól, mivel a Twitter részvényei folytatják hetek óta tartó zuhanásukat.

Még ha az üzlet létre is jönne, a Twitter sokkal rosszabb helyzetbe kerülhet, mint amilyenben Musk ajánlatának bejelentése előtt volt.

Forrás: Futurism

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás