Kizárólag robotok építenek meg egy 180 méter magas gátat Kínában

Kizárólag robotok építenek meg egy 180 méter magas gátat Kínában

A nap- és szélerőművek körül nagy a felhajtás. Bár viszonylag könnyebb őket üzembe helyezni és működtetni, ezek az energiaforrások közel sem rendelkeznek olyan teljesítmény-kapacitással – vagy állandósággal -, mint a vízenergia. Kína nagy összegeket fektet be a fentiekbe, legutóbb példéul egy hatalmas gát építését jelentette be a Sárga-folyón, a Tibeti-fennsíkon fekvő Csinghaj tartományban.


Ha elkészül, a Yangqu-gát az előrejelzések szerint évente közel ötmilliárd kilowattóra villamos energiát fog termelni – ez félmilliárddal több, mint az arizonai Hoover-gát –, és a tervek szerint teljes egészében robotok fogják építeni, emberi munkaerő nélkül.

A múlt hónapban a Tsinghua Egyetem folyóiratában megjelent tanulmány részletesen ismertet egy 3D nyomtatási módszert, amely mesterséges intelligenciát és robotokat használ nagy építési projektekhez. Azonban vannak félreérthető elemek, hiszen a rendszert a 3D nyomtatással hozzták összefüggésbe; amit a kisebb építészeti munkálatokhoz használnak. Például a családi házak esetében nyomtatót használnak, amely rétegről rétegre köpködi ki a betonkeveréket, ebben a projektleírásban azonban nincs szó nyomtatóról.

Az építési ütemező rendszer inkább szakaszonként értékeli a projekt digitális tervezési modelljét, kiszámítja, hogy mennyi töltőanyagra van szükség, majd egy robot összegyűjti az anyagot, és elszállítja a kívánt szakaszra. A robotok „intelligens burkolást és gördítést” végeznek egy építési réteg befejezéséhez, majd visszajelzést küldenek az ütemező rendszernek. Ez annyiban 3D-nyomtatás, hogy egy nagyon magas építmény rétegről rétegre halad felfelé egy automatizált folyamat segítségével. De azért nem mondható konkrétan 3D-nyomtatásnak, mert konkrétan nincs nyomtató.

Az építkezés nem a nulláról kezdődött. Ezen a helyen már van egy gát, amelyet 2010-től építettek, egy 1200 megawattos vízerőművel együtt. Így ezt bővítik most.

Az építőanyagok egy részének kitermeléséhez emberi munkásokra lesz szükség, de a projekt nagyfokú automatizáltsága ideális esetben azt jelenti, hogy a projekt gyorsabban és kevesebb hibával fejeződik be. A gépek 12 órás műszakokban, vagy akár éjjel-nappal is dolgozhatnak. A tervek szerint az első szakasz 2024-ben kezdi meg működését, a teljes projekt pedig a következő évben már működőképes lesz.

Az amerikai Hoover-gát építése során 96 ember vesztette életét. Volt, akik vízbe fulladtak, másokkal a lezuhanó építőanyagok végeztek, de sokan a sziklák robbantásakor haltak meg. A gépi munka másik előnye tehát, hogy az emberi biztonság nem kerül veszélybe.

Kína célja, hogy 2060-ra szén-dioxid-semlegességet érjen el. Ahhoz, hogy ezt elérjék, a napelemeknél és szélturbináknál jóval többre lesz szükségük, ezzel a gáttal azonban sikerülhet közelebb kerülniük a kitűzött célhoz.

(Singularityhub)

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás