Az eredmények hatással lehetnek a hosszú távú űrmissziókra.
Az első hosszú távú űrrepülésre induló űrhajósok agyában eltérések mutatkoznak a tapasztaltabb űrhajósok agyához és azokéhoz képest, akik még soha nem jártak az űrben – különösen az agy azon részeinek növekedése, ahol az agy-gerincvelői folyadék áramlik, derül ki egy új tanulmányból. Bár a tudósok eddig is tudták, hogy az űrben tartózkodás megváltoztatja és potenciálisan károsíthatja az agyat, a tanulmány az elsők között van, amely összehasonlító módszerrel és az űrhajósok viszonylag nagy csoportján keresztül az agy egészségének egy konkrét aspektusával foglalkozik.
A cerebrospinális folyadék, az agyat és a gerincvelőt körülvevő tiszta folyadék másképp viselkedik a mikrogravitációban, ami arra késztette a kutatókat, hogy elgondolkodjanak azon, milyen hatással lehet az űrrepülés ezekre a területekre. Az eredmények segíthetnek a tudósoknak jobban megérteni, hogyan hat az űrben tartózkodás az emberi agyra. Ezek a vizsgálatok különösen fontosak a hosszú távú küldetések szempontjából.
A NASA azt tervezi, hogy az elkövetkező években az ügynökség Artemis programjának részeként űrhajósokat küld a Holdra, majd végül a Marsra – ez az út a becslések szerint közel két évig tartana. A kutatók mágneses rezonanciás képalkotó eljárással (MRI) 15 űrhajós agyát vizsgálták meg, akik közül kilencen újoncok voltak, ami azt jelenti, hogy első űrbeli küldetésüket teljesítették, és nem rendelkeztek korábbi űrrepülési tapasztalattal. A NASA houstoni Johnson Űrközpontjának tizenhat földi alkalmazottja szolgált kontrollcsoportként az összehasonlításhoz.
A kutatók minden űrhajós perivaszkuláris tereit (PVS), vagyis azokat a tereket, ahol az agy-gerincvelői folyadék áramlik az agyban, megvizsgálták az űrben töltött idő előtt és közvetlenül utána. Egy, három és hat hónappal az űrhajósok Földre való visszatérése után is végeztek vizsgálatokat. A kutatók azt találták, hogy a kezdő űrhajósok teljes PVS-térfogata megnőtt az űrutazásuk után. Ezzel szemben a tapasztalt űrhajósok PVS-e nem mutatta ezt a növekedést – sőt, a teljes PVS-ük térfogata valójában csökkent.
Ez arra utalhat, hogy az agyuk valamiféle homeosztázisba jutott. Más szóval, az agyuk a korábbi űrrepülések után jobban alkalmazkodhatott a mikrogravitációhoz. A kutatók ugyanis azt találták, hogy a tapasztalt űrhajósok teljes PVS-térfogata a mostani repülésük előtt általában magasabb volt, és ez az alaptérfogat korrelált a korábbi, űrben töltött idővel. Bár egyik tendencia sem volt statisztikailag szignifikáns, vagyis véletlenül is bekövetkezhettek volna, illeszkednek a korábbi kutatásokhoz, amelyek szerint az űrhajósok agyában bekövetkező változások az űrben töltött teljes időtől és az űrrepülések gyakoriságától függenek.
Bár a PVS térfogata az életkor előrehaladtával fokozatosan növekszik, a földi kontrollcsoport tagjai nem tapasztaltak olyan jellegű PVS-változásokat, mint amilyeneket a kezdő űrhajósok mutattak. A PVS a glimfatikus rendszer része, amely az agyból a salakanyagokat üríti ki, főként alvás közben. Más egészségügyi állapotok – mint például a demencia és a hydrocephalus, vagyis a túl sok folyadék felhalmozódása az agykamrákban – hatással lehetnek ezekre a terekre. Az új tanulmány eredményei segíthetnek az ezen agyi struktúrákra gyakorolt hatások kezelésében, amelyek a földi egészségi állapotok következményei.
(Forrás: Space.com)