Összeállt a James Webb – kezdődhet a mélyűr felfedezése

Összeállt a James Webb – kezdődhet a mélyűr felfedezése

Most már tényleg nem kell sokat várni, hogy teljes működésre kapcsoljon.


A NASA megerősítette, hogy az emberiség „legnagyobb és technikailag legösszetettebb” űrtudományi teleszkópja, a James Webb befejezte az összehangolási fázisát, és már nem kell sok, hogy ténylegesen megkezdje hivatalos tudományos működését.

A nagyjából 10 milliárd dolláros teleszkóp ezzel célegyenesben van, és most már tényleg jöhetnek az űrkutatásban is mérföldkövet jelentő mélyűri fényképe. A NASA azért már így is közzétett pár mintaképet, amit a James Webb készített. Ezeken a Nagy Magellán-felhő, a Tejútrendszerünk kis szatellitgalaxisa látható.

Most akkor bekapcsolt már? 

A teljes tudományos működése azután indulhat, miután a távcső befejezte az üzembehelyezési fázisát, ami a NASA szerint körülbelül két hónapot vesz igénybe.

Annak ellenére viszont, hogy a teleszkópot még nem használták ki teljes mértékben, már most felülmúlja a várakozásokat. A NASA a közleményében azt írta, hogy a James Webb optikai teljesítménye a tudósok legoptimistább előrejelzéseit is felülmúlja”.

A következő lépes minden egyes tudományos műszer konfigurálása és tesztelése, hogy biztosítsák a teljes bevetésre. De a szakértők szerint ez már tényleg a teleszkóp beállítási fázisainak a legvége.

(Futurism)

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás