Megduplázhatja fogyásunkat, ha naponta fogyasztunk ebből az italból

Megduplázhatja fogyásunkat, ha naponta fogyasztunk ebből az italból

Valószínűleg erre álmodban sem gondolnál.


Napi egy pohár zsírmentes tej fogyasztása megduplázhatja a fogyásunkat. Az emberek néha azért kerülik a tejtermékeket, mert azt hiszik, hogy hizlalnak, valójában pedig ennek az ellenkezője is beigazolódhat – írja a Psyblog a kutatások alapján.

A tej D-vitamint és kalciumot is tartalmaz, mindkettő összefüggésbe hozható a fogyással. Az emberek körülbelül 50 százalékának van D-vitamin-hiánya, és az elhízott emberek körülbelül 50 százalékának kalciumhiánya. Az alacsony kalciumszint arra késztetheti az agyat, hogy növelje a táplálékbevitelt, hogy több ilyen ásványi anyaghoz jusson.

Ez a tanulmány pedig a súlyemelés utáni tejfogyasztás hatásait vizsgálta. Húsz nő végzett ellenállásos edzést, majd vagy cukros sportitalt, vagy egy korsó zsírmentes tejet ittak.

Stu Phillips professzor, a tanulmány társszerzője elmondta:

Az ellenállásos edzés nem tipikusan a nők által választott testmozgás. Pedig egészségügyi előnyei rendkívül kecsegtetőek: olyan módon fokozza az erőt, a csontok, az izomzat és az anyagcsere egészségét, ahogyan más típusú testmozgás nem képes A tanulmány eredményei azt mutatták, hogy a tej növelte az izomtömeget és csökkentette a zsírtömeget.

Egy korábbi tanulmány pedig kimutatta a tej ugyanezt a pozitív hatást a férfiak izmaira és testzsírjára.

Arra számítottunk, hogy az izomtömeg növekedése nagyobb lesz, de a zsírveszteség mértéke meglepett minket. Még mindig nem vagyunk biztosak benne, hogy mi okozza ezt, de most ezt vizsgáljuk. Lehet, hogy a kalcium, a jó minőségű fehérje és a D-vitamin kombinációja lehet a kulcs, ezek a tápanyagok mind benne vannak a tejben.

– mondta a professzor.

A tejet ivó nők alig híztak, mert a zsírveszteséggel ellensúlyozták a sovány izomtömegük növekedését. Az adatok azt mutatják, hogy az olyan egyszerű dolgok, mint a rendszeres súlyzós edzés és a tejfogyasztás jelentősen javítják a nők testösszetételét és egészségét.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás