Az orvosok gyakran ajánlják az úgynevezett „power naps”-ot, azaz a délutáni szundikálást, hogy kompenzálják a rossz éjszakai alvást, és segítsenek éberen maradni lefekvésig. Idősebb felnőttek esetében azonban a túlzott délutáni alvás a demencia korai jele is lehet.

Vegyes eredményeket hoztak azok a kutatások, amik a szundikálás hatásait vizsgálták a felnőtteknél. Egyes, fiatalabb felnőtteken végzett tanulmányok szerint a délutáni alvás jótékonyan hat a kognitív képességekre, míg más, idősebb felnőtteken végzett tanulmányok szerint a szunyókálás a kognitív károsodással hozható összefüggésbe. Számos tanulmány azonban csak az önbevalláson alapuló alvási szokásokon alapul.

A ScientAlert cikke emlékeztet: a módszertan nem biztos, hogy pontos a kognitív károsodásban szenvedő emberek esetében, akik nem biztos, hogy megbízhatóan képesek beszámolni arról, hogy mikor és mennyi ideig aludtak.

Emiatt is készült egy új tanulmány, amely szerette volna kideríteni, hogy a szundikálási szokásokban bekövetkező változások előre jelzik-e a kognitív hanyatlás jeleit. A The Conversation oldalán megjelent cikk szerint a nemrégiben közzétett tanulmány kimutatta: a szundikálás a kor előrehaladtával valóban növekszik, de a túlzott alvás tényleg előre jelezheti a kognitív hanyatlást.

A napközi alvás és a demencia közötti kapcsolat

Az alvászavarok és a nappali szundikálás az Alzheimer-kór és a demencia más formáinak ismert tünetei az idősebb felnőtteknél. A betegség előrehaladtával gyakran egyre szélsőségesebbé válnak: a betegek egyre kevésbé tudnak elaludni, és egyre valószínűbb, hogy éjszaka felébrednek, és napközben álmosnak érzik magukat.

A tanulmányban 1401 idősebb felnőttből álló, átlagosan 81 éves csoportot vizsgáltak, akik részt vettek egy teszten, amely a kognitív hanyatlást és az Alzheimer-kórt vizsgálta. Az önbevallás helyett a résztvevők egy óraszerű eszközt viseltek, amely 14 éven keresztül követte mozgásképességüket. A hosszabb tétlen időszakokat alvásként értelmezték.

A vizsgálat kezdetén a résztvevők mintegy 75 százalékának nem volt semmilyen kognitív károsodása. A fennmaradó résztvevők 4 százalékának volt Alzheimer-kórja, 20 százalékának pedig enyhe kognitív károsodása, ami a demencia gyakori előfutára.

Míg a napi szundikálás az évek során minden résztvevőnél nőtt, a szundikálási szokásokban különbségek mutatkoztak azok között, akiknél a vizsgálat végére Alzheimer-kór alakult ki, és azok között, akiknél nem.

Azok a résztvevők, akiknél nem alakult ki kognitív károsodás, átlagosan 11 perccel többet aludtak évente. Ez az arány megduplázódott az enyhe kognitív károsodás diagnózisa után, amikor a szundikálás időtartama évi 25 perc pluszra nőtt, és megháromszorozódott az Alzheimer-kór diagnózisa után, amikor a szundikálás időtartama évi 68 perc pluszra nőtt.

A kutatók végül azt találták, hogy azoknál az idősebb felnőtteknél, akik legalább egyszer vagy naponta több mint egy órát szundikáltak, 40 százalékkal nagyobb volt az Alzheimer-kór kialakulásának esélye, mint azoknál, akik nem szundikáltak naponta vagy kevesebb mint egy órát aludtak napközben.

Ugyan a tanulmány azt mutatja, hogy a hosszabb szunyókálás az öregedés normális része, de csak bizonyos mértékig. Erre jó példa az a felfedezés, amit a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatói találtak, akik összehasonlították az Alzheimer-kórban szenvedők és a kognitív károsodással nem küzdő emberek agyát a halál után, és megállapították, hogy az Alzheimer-kórban szenvedőknél három agyi régióban kevesebb az ébrenlétet elősegítő neuron.