Két tavaszi leves, amit mindenki imádni fog!

Két tavaszi leves, amit mindenki imádni fog!

Csak azért, mert a tél véget ért, az még nem egyenlő azzal, hogy a levesszezonnak is búcsút kell intenünk. Íme két frissítő recept!


Tarator (bolgár uborkaleves)

Hozzávalók:

  • 2 db kígyóuborka
  • 1 gerezd fokhagyma
  • kapor
  • 1pohnatúr joghurt
  • 1 marék dió
  • 1 ek olaj

Shutterstock

Elkészítése:

A joghurtot belekanalazzuk egy tálba, és leves állagúra vizezzük. Ezt követően kicsi kockákra aprítsuk össze az uborkát, amit a héjától megtisztítottunk és tegyük bele a joghurtba. Ehhez adjuk hozzá a finomra vágott kaprot és diót, és a fokhagymát, illetve 1-2 kanál olajat keverjünk hozzá. Ha ezzel megvagyunk hagyjuk egy órán át hűlni, hogy összeérjenek az ízek.

Hozzávalók:

  • 1.3 db karalábé
  • 1.3 nagy db sárgarépa
  • 1.3 db vöröshagyma
  • 1.3 kis db fehérrépa
  • 12.5 dkg levestészta
  • 1.3 csokor petrezselyem (ízlés szerint)
  • 2.5 ek napraforgó olaj
  • 1.3 teáskanál ételízesítő (natúr)
  • 1.3 ek cukor
  • só és bors ízlés szerint

Shutterstock

Elkészítése:

A hagymát felkockázzuk, majd kevés olajon megpirítjuk. A zöldségeket is megpucoljuk, kockákra vágjuk és a pirított hagymához hozzáadjuk, sózzuk, borsozzuk, 1 evőkanál cukrot szórunk rá és pirítjuk egy-két percig. Eztán ráöntünk 1 dl vizet, szórunk rá az ételízesítőből, ezután pedig lefedjük, és alatta pároljuk még negyed óráig. Ezt követően 8 dl vízzel, felforraljuk, majd csendes lángon addig főzzük, míg meg nem puhulnak a zöldségek. Legvégül jöhet a levestészta és kész is.

(Nosalty)

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás