​Szakértők szerint a beoltottak egy csoportja „szuperimmunitással” rendelkezik a koronavírus ellen

​Szakértők szerint a beoltottak egy csoportja „szuperimmunitással” rendelkezik a koronavírus ellen

Ez az egyik első tanulmány arról, hogy milyen immunválasz lehetséges a védőoltást követő megbetegedés után.


Az Oregoni Egyetem kutatói szerint azok az emberek, akiket beoltottak, majd mégis megfertőződtek a koronavírussal, a legvédettebbek a betegséggel szemben, olvasható a különböző tanulmányokat röviden szemléző PsyBlog oldalán.

A tanulmányhoz két beoltott csoportot vizsgáltak: akik elkapták az oltás után a fertőzést, illetve akik még soha nem voltak koronavírusosok.

A kutatók azt találták, hogy a vakcinát „áttörő” fertőzés esetén az alanyoknak akár 2000 százalékkal is megnőtt az antitestszámuk a másik csoporthoz képest. Dr. Fikadu Tafesse, a tanulmány társszerzője a jelenséget „szuperimmunitásnak” nevezte.

A kutatók azonban figyelmeztettek arra is, hogy az embereknek nem ajánlatos szándékosan megfertőzni magukat, hiszen még így is fennállhat a súlyos megbetegedés veszélye.

A JAMA című szaklapban megjelent publikáció a kutatók szerint az egyik első tanulmány, amely kimutatja, hogy a védőoltást követő fertőzés erősebb immunitást eredményez, mint a korábbi fertőzés vagy a védőoltás önmagában

A kutatók szerint, ha az oltás ellenére is elkaptuk a vírust, akkor az immunrendszerünk „elképesztő” immunválaszt adhat. A szakértők úgy vélik, hogy az immunrendszer folyamatosan tanul; amikor találkozik a vírussal vagy a vakcinával, felkészül arra, hogy következőleg már jobban harcoljon a különböző variánsok ellen.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás