Kedvtelen vagy? 3 egyszerű gyakorlattal változtathatsz rajta!

Kedvtelen vagy? 3 egyszerű gyakorlattal változtathatsz rajta!

Egy kutatás szerint négy perc alatt is boldoggá tehetjük magunkat pár egyszerű gyakorlat segítségével, köztük a boldog pillanatok újraélésével.


Utóbbira az egyik legegyszerűbb megoldás, ha kiválasztunk egy személyes fényképet, amely az életünk egy boldog pillanatát örökíti meg, és hozzáfűzünk néhány szavas leírást. Mint a PsyBlog cikkéből kiderül, a kutatásban részt vevőknek ez a gyakorlat adta a legnagyobb boldogságfokozatot.

Az eredmények több mint 500 ember bevonásával készültek, akik a drogfüggőségük után rehabilitálódtak.

A másik népszerű gyakorlat az volt, amikor az embereknek két előző napi pozitív élményt kellett feljegyezni és értékelni. A harmadik, amikor szintén egy előző napi kihívást kellett elmondani, illetve egy következő napi örömforrást, amit meg lehet majd becsülni.

Dr. Bettina B. Hoeppner, a tanulmány vezető szerzője elmondta:

A függőséggel foglalkozó tudósok egyre inkább túllépnek a hagyományos, a szerhasználat csökkentésére vagy megszüntetésére irányuló hangsúlyon, és olyan kezelési protokollokat támogatnak, amelyek az életminőséget is magukban foglalják. Mégis, a rendezett pozitív élmények ritkán épülnek be a szerhasználati zavarokkal küzdők kezelésébe. Ezek az eredmények aláhúzzák annak fontosságát, hogy a felépülés kihívásait pozitív élményekkel ellensúlyozzuk. A felépülés nehéz, és ahhoz, hogy az erőfeszítés fenntartható legyen, a pozitív élményeknek elérhetőnek kell lenniük az út során.

A tanulmány a Journal of Substance Abuse Treatment című folyóiratban jelent meg.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás