Aranymálnát kapott miatta, mégis eljátszaná újra ezt a szerepet Halle Berry

Aranymálnát kapott miatta, mégis eljátszaná újra ezt a szerepet Halle Berry

Halle Berry érdekes nyilatkozatot tett egy nem túl sikeres régebbi szerepével kapcsolatban.


Halle Berry játszotta a címszerepet a 2004-es Macskanő című filmben, ami annyira nem sikerült jól, hogy egyes kritikusok kissé rosszindulatúan azt feltételezik, hogy talán emiatt a bukó miatt nem készültek női színészek által fémjelzett szuperhősfilmek egy ideig. Az X-Men-franchise-ban eközben ő játszotta Ciklont, és bár azok a filmek jobb kritikákat kaptak, de sokan még mindig fanyalogtak.

Berry a Macskanőért elnyerte az Arany Málna-díjat, és mindezt nyugodtan tűrte, megjelent a díjátadón, és a filmet egész egyszerűen borzalmasnak nevezte. Ettől függetlenül a ComicBook.com-nak adott interjújában elmondta, hogy nem ellenzi a szuperhősös munkásságának újragondolását sem.

A héten mozikba kerülő új filmje, a Moonfall népszerűsítése közben azt mondta az oldalnak, hogy hajlandó lenne újra elvállalni a szóban forgó filmeket. Berry így nyilatkozott:

Valójában bármelyiket újrakezdeném. Imádtam az összes karaktert, és mindig hálás voltam, hogy eljátszhattam őket, és részese lehettem ezeknek a nagy franchise-oknak. Szóval bármelyiket újra eljátszanám.

Ez minden bizonnyal egy trend. Tobey Maguire és Andrew Garfield is újra eljátszotta Pókembert, és egy csomó nagynevű színész is újragondolta a maga egykori ikonikus szerepét. Michael Keaton például ismét belebújuk Batman bőrébe a Batgirl-ben, és a The Flash-ben.

Forrás: Slash Film

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás