Egy tanulmány szerint az arcmaszkok vonzóbbá tesznek minket

Egy tanulmány szerint az arcmaszkok vonzóbbá tesznek minket

A kutatók érdekes módon azt találták, hogy mind a férfiak, mind a nők vonzóbbnak tűnnek, ha arcuk nagy részét eltakarja a maszk.


Meglepő következtetés, tekintve, hogy mennyire támaszkodunk az arc jelzéseire – de ha kiderül, hogy a tanulmány szélesebb populációra általánosítható, talán marad némi remény azok számára, akik a világjárvány idején szeretnének randizni.

Tanulmányunk azt sugallja, hogy az arcokat akkor tartjuk a legvonzóbbnak, ha orvosi arcmaszk takarja őket. Ez azért lehet, mert hozzászoktunk ahhoz, hogy az egészségügyi dolgozók kék maszkot viselnek, és most ezeket az embereket az ápolókkal vagy orvosokkal azonosítjuk

– mondta a The Guardiannek Michael Lewis, a Cardiffi Egyetem kutatója, a Cognitive Research című folyóiratban megjelent, az eredményekről szóló tanulmány társszerzője.

Úgy tűnik, a jelenség összefügg azzal, hogy válság idején a megfelelő jeleket kell küldeni.

Egy olyan időszakban, amikor sebezhetőnek érezzük magunkat, megnyugtatónak találhatjuk az orvosi maszkok viselését, és így pozitívabban viszonyulunk viselőjéhez

– tette hozzá Lewis.

A tavaly év elején végzett kísérletben 43 nőt kértek meg arra, hogy egy egytől tízig terjedő skálán értékeljék a maszk nélkül, orvosi maszkot viselve, illetve az arc alsó fele előtt egy fekete könyvet tartva ábrázolt férfiarcok vonzerejét.

Az eredmények meglepőek voltak: a sebészeti maszkot viselő férfiakat ábrázoló képek kerültek az élmezőnybe a vonzerő tekintetében. A második helyen a szövetmaszkosok végeztek, míg a maszk nélküli férfiakat ábrázoló képek kapták a legalacsonyabb pontszámot.

Forrás: Futurism

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás