Állatkísérletekből származó egyre több bizonyíték utal arra, hogy az omikron nem szaporodik könnyen a tüdőszövetben, amely más változatokkal fertőzött embereknél súlyosan károsodhat.
A Dél-Afrikából és az Egyesült Királyságból származó első jelek azt mutatták, hogy a koronavírus gyorsan terjedő omikron variáns kevésbé veszélyes, mint elődje, a delta. Most egy sor laboratóriumi vizsgálat érdekes magyarázatot kínál a különbségre: az omikron nem fertőzi meg olyan könnyen a tüdő mélyén lévő sejteket, mint a felső légutakban lévő sejteket. A dél-afrikai hatóságok december 30-án jelentették be, hogy az ország a halálesetek számának jelentős megugrása nélkül túllépett az omikron-csúcson.
Egy december 31-i brit kormányzati jelentés szerint pedig az omikronnal fertőzött emberek Angliában körülbelül fele akkora valószínűséggel szorultak kórházi vagy sürgősségi ellátásra, mint a deltával fertőzöttek. Az idő múlásával azonban nőtt azoknak az embereknek a száma, akik oltás, fertőzés vagy mindkettő révén immunvédelmet szereztek a COVID-19 ellen, így nehéz megállapítani, hogy az omikron önmagában véve enyhébb betegséget okoz-e, mint a korábbi változatok. A válaszokért a kutatók állatokhoz és laboratóriumi edényekben lévő sejtekhez fordultak.
A Missouri állambeli St. Louis-i Washington Egyetem virológusai hörcsögöket és egereket fertőztek meg az omikron és más változatokkal, hogy nyomon kövessék a betegség lefolyását. A különbségek megdöbbentőek voltak: néhány nap elteltével az omikronnal fertőzött állatok tüdejében a vírus koncentrációja legalább tízszer alacsonyabb volt, mint a más változatokkal fertőzött rágcsálóké. Más munkacsoportok is megállapították, hogy a korábbi változatokhoz képest az omikron alacsonyabb szinten található meg a tüdőszövetben.
Megállapították, hogy az omikron sokkal kevésbé sikeres a tüdősejtek és az organoidoknak nevezett miniatűr tüdőmodellek megfertőzésében, mint a korábbi változatok. Ezek a kísérletek azonosították a különbség egy valószínűsíthető szereplőjét is: egy TMPRSS2 nevű fehérjét, amely a tüdő és más szervek számos sejtjének felszínéről kiemelkedik, de feltűnően hiányzik a legtöbb orr- és toroksejt felszínéről. Korábbi változatok ezt a fehérjét használták ki a sejtek megfertőzésére, de a kutatók észrevették, hogy az omikron nem kötődik olyan jól a TMPRSS2-hez. Ehelyett inkább úgy jut be a sejtekbe, hogy közvetlenül a membránjukkal egyesül.
(Forrás: Nature)