A tökéletes pörkölt titka nem csak a sok hagymában rejlik

A tökéletes pörkölt titka nem csak a sok hagymában rejlik

A pörkölt, mint magyar specialitás igazán népszerű étel. Olyannyira, hogy 2013-ban a karcagi birkapörkölt első ételként került be a Hungarikumok gyűjteményébe. Mint megannyi fogásnak, itt is minden háztartásnak megvan a saját receptje, de talán a cikkünkben szereplő következő recept az egyik legkülönlegesebb, amit egy Magyarországon élő belga „fejlesztett” ki.


Az illető már évek óta itt élt Budapesten, szerette nagyon a magyar ízeket, de hiányzott neki az otthoni konyha is. Mivel Belgium sörnagyhatalom, sok mindent sörrel főznek. Ezért úgy gondolta, hogy a magyar pörkölt „belgásításánál” a főzővizet sörre cseréli, a magyaros fűszerek helyett pedig zöldfűszer és dijoni mustár kerül bele– derül ki a Vince cikkéből.

Ez is érdekelhet: 10 egyszerű konyhai trükk, amit mindenkinek ismerni kell

A projekt olyan jól sikerült, hogy egy idő után kollégái követelték tőle, céges bulikon is főzzön belga pörköltet.

Íme a recept!

Hozzávalók:

  • 4-5 fej hagyma
  • 20 dkg szalonna (füstölt, vagy kenyérszalonna, aminek a zsírját ki lehet olvasztani)
  • 2,5-3 kg hús (ez leginkább sertéscomb-sertéslapocka vegyesen, de lehet marhacomb, vagy akár pulykamell is)
  • só, őrölt bors, zöldfűszerek (kakukkfű, bazsalikom, rozmaring)
  • 3 szelet kenyér (szendvics, vagy toastkenyér a legjobb, ha másmilyen, akkor érdemes levágni a héját)
  • dijoni mustár
  • 1-1,5 liter (2-3 üveg) barna sör

Olvasd el ezt is! Három lencsés fogás, ha már unod a főzeléket

Shutterstock

belga pu00f6rku00f6lt

  1. Tűzön olvasszuk ki a szalonnát. Tehetünk hozzá kis olajat vagy zsírt, ha úgy érezzük, hogy kevés lett a zsiradék.
  2. Ha a zsír kiolvadt, tegyük hozzá a kockára vágott hagymát. Pároljuk meg, mint a normál pörköltnél.
  3. Tegyük bele a húst és pirítsuk le jól, míg levet enged és el is fő a lé. Közben adjuk hozzá a fűszereket. A zöldfűszerek közül kakukkfüvet tegyünk a legtöbbet.
  4. Mikor a hús elfőtte a saját levét, engedjük fel a sörrel. Egyszerre mindig csak egy üveggel. Ha majdnem elfőtte, akkor mehet a következő. Így pároljuk tovább folyamatosan a húst.
  5. Mikor a hús már majdnem kész, kenjük meg a 3 szelet kenyeret dijoni mustárral és tegyük a pörköltbe. Hagyjuk kicsit puhulni, majd segítsünk fakanállal, hogy minél előbb teljesen szétmálljon. Így főzzük készre.
  6. Ha túl sűrűnek érezzük a szaftot, a végén tegyünk még bele sört vagy egy kevés vizet.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás