Nagy lehet a baj, le kellett zárni a világhírű olasz műemléket

Nagy lehet a baj, le kellett zárni a világhírű olasz műemléket

A bolognai városvezetésnek drasztikus lépést kellett hoznia: biztonsági okokra hivatkozva lezárták a város legendás tornyát a hétvégére.


Az olaszországi Bolognában található Garisenda-torony a település egyik nevezetessége, évről évre rengeteg turista látogat oda, ám a városvezetésnek nem volt más választása, le kellett zárnia a műemléket – írja az Euronews.

A szakértők ugyanis nagyon aggódnak az építmény stabilitása miatt, hiszen a beszámolók szerint az eddig is fokozatosan dőlő építmény aggasztó jeleket mutat.

Ez is érdekelhet: Pénztárcabarát városnézés tervezünk? Akkor ezeket a városokat kerüljük el!

A torony alapjai az elmúlt időszakban rendkívüli módon meggyengültek, ezért a mozgása egyre intenzívebb lett.

Azon dolgozunk, hogy mindent megtegyünk, amit kell

– mondta Matteo Lepore, a város polgármestere.

Joshua Kettle/Unsplash

A szakemberek az építmény alapos megvizsgálása érdekében különböző akusztikus érzékelőket helyeztek el a műemlék körül, amelyek segítségével megállapíthatják, mekkora is pontosan a baj – a lezárás is főleg ennek a vizsgálatnak szól, ugyanis a turistatömegek megzavarnák a mérést.

Fontos megjegyezni, hogy a torony köré 2019-ben acélszalagokat szereltek, 2022-ben pedig habarcsinjekciókkal erősítették meg az alapokat, de a problémák így sem oldódtak meg.

A 48 méter magas Garisenda-torony 1109 és 1119 között épült, és a valamivel magasabb Asinelli-toronnyal együtt egyike Bologna úgynevezett „ikertornyainak”.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás