Kiderült, mi Vilmos herceg hobbija, amit Katalin ki nem állhat

Kiderült, mi Vilmos herceg hobbija, amit Katalin ki nem állhat

Katalin hercegné egyáltalán nem osztja Vilmos herceg egyik szenvedélyét, amit a néhai Erzsébet királynő is erősen ellenzett.


A walesi herceg fiatalkorában imádott motorozni, azonban felesége egyáltalán nem rajongott érte. Amikor 2015-ben egy királyi eljegyzés során megkérdezték Katalintól, hogy Vilmos herceg időnként még mindig motorozik-e, a következőképp válaszolt:

Még mindig! Akármikor útra kel, eláraszt a félelem. Nagyon aggódom érte. Remélhetőleg Györgyöt sikerül távol tartanom tőle.

Ez is érdekelhet:„Mint egy Jane Austen-regény” − Vilmos és Katalin veszekedéseiről mesélt egy bennfentes

György herceg ekkor kétéves volt, míg kishúga, Sarolta hercegnő csupán néhány hónapos, így a hercegné nem tudhatta, hogy vajon gyermekei milyen hobbikat választanak maguknak. Bár még most is kicsik, szerencsére Vilmos 2018-ban, Lajos herceg születése után egészen másképp nyilatkozott a motorozásról.

Háromgyermekes apuka vagyok. Vissza kell vennem a tempóból. De persze hiányoznak a nagy túrák, számomra a motorozás mindig arról szólt, hogy együtt legyek a srácokkal

mesélte a herceg.

Olvasd el ezt is! Katalin szerint emiatt panaszkodik György herceg állandóan

Getty Images

vilmos herceg motoron u00fclve

Vilmos ugyan nem használ már motort, de van egy másik jármű, amivel szívesen közlekedik: egy elektromos robogóval, amelyet állítólag az Adelaide Cottage és a Windsor-kastély között használ, amikor a királynál tartózkodik. De van még egy másik kedvenc közlekedési eszköze is, amitől már a királynő is óva intette.

II. Erzsébet nem nézte jó szemmel, amikor unokája helikoptert használt, amit egyébként rendszeresen tett. Állítólag egy alkalommal még komolyan össze is vitatkoztak miatta.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás