Ezért szüntetik meg a szállodák a hagyományos bejelentkezési időket

Ezért szüntetik meg a szállodák a hagyományos bejelentkezési időket

A megszokott délután 2 órai bejelentkezés és a 11 órai távozás szigorától egyre több szálloda tér el. Rájöttek a hotelek, hogy a megengedőbb időbeosztással nem csupán a vendégek, hanem ők maguk is jól járnak.


A vendégek ugyan sokszor próbálják átalakítani a be- és kijelentkezési időpontokat, a szállások sokszor nem engednek a kéréseiknek. A legtöbb helyen ugyanis a 11 és 14 óra közötti háromórás időtartam azt a célt szolgálja, hogy a takarító személyzet tisztává és így átadhatóvá tegyen minden szobát.

Ezt is olvasd el! Egy biztonsági szakértő szerint ezekre a dolgokra kell a legjobban figyelni a szállodákban

Egyes hotelek azonban piaci rést fedeztek fel ebben. Elsők között a Standard Hotels vezette be Standard Time nevű fizetős szolgáltatását, amely lehetővé tette a megszálló vendégek számára, hogy akkor jelentkezzenek be vagy ki, amikor csak szeretnének.

Pár évre rá a stílusos butikhotel-csoport, a The Hoxton is megvalósította hasonló ötletét. Lényege ennek is a szabad időpontválasztás volt: az érkezésük napjának éjféljétől be-, az elutazásuk napjának éjfélig bármikor kijelentkezhettek a náluk megpihenők.

Ráadásul ez az extra szolgáltatás nem is került felárba, ezzel a kényelmi tényezővel azonban elérték, hogy visszatérő vendégeket szerezzenek maguknak.

Ez is érdekelhet: 6 szálloda, ahol mindent elkövetnek a tökéletes alvásért

A portugál Octant Hotels továbbgondolta és kiterjesztette mindezt a szállodában található összes helyiségére: eltörölte a medencék és a reggeli büfék zárási idejét is.

Fotó: Shutterstock

szu00e1llodai szoba kinyitu00e1sa ku00e1rtyu00e1val

Egyre több szálloda nyújt ilyesfajta exkluzív szolgáltatásokat, ezeket viszont szándékosan nem reklámozzák nyilvánosan.

Sok helyen azonban csak úgy lehet megtudni ezt, ha magánál a hotelnél keresztül történik a foglalás vagy konkrétan rákérdez a vendég a szoba ki- és bejelentkezésének részleteire.

Igaz, hogy még sok helyen külön szolgáltatásként nem jelenik meg mindez, de érdeklődni erről a recepciónál mindenképp érdemes. Amennyiben pedig rugalmas a szállásadó, úgy a megszálló vendég is meg fogja jegyezni ezt a kedves gesztust.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás