Sokkal gyorsabban öregednek azok, akik bérelt lakásban élnek – állítják a tudósok

Sokkal gyorsabban öregednek azok, akik bérelt lakásban élnek – állítják a tudósok

Egy új tanulmány szerint a lakásbérlés rosszabb hatással van az emberek agyára, mint a munkanélküliség.


Egy nemrégiben megjelent tanulmány érdekes következtetéseket vont le a UK Household Longitudinal Study adataiból és a British Household Panel Survey (BHPS) felmérésből származó válaszokból– írja az IFL Science.

A vizsgálat során a szakemberek egyaránt fókuszáltak a strukturális stresszfaktorokra (penész, hideg, stb.), illetve a pszichoszociális tényezőkre (magas árak, zsúfoltság).

Mindezen információkat aztán összevetették a vizsgálatban résztvevők egészségügyi adataival, korábban levett vérmintáival, illetve az elmúlt 10 éves lakhatási körülményeikkel.

Ez is érdekelhet: Stresszes vagy? Ez a 4 alváshoz köthető jel elárulja

Ezen vizsgálatból pedig kiderült, hogy az ingatlant bérlő emberek jóval gyorsabban öregednek, mint azok, akik saját lakásban vagy házban élnek, sőt, a két csoport közötti egészségügyi differencia nagyobb volt, mint a foglalkoztatottak és a munkanélküliek között.

A biológiai öregedés különösen szembetűnő volt azokban az esetekben, amikor a vizsgált személyek rendszeresen elmulasztották a lakbérfizetést, vagy ha olyan helyen laktak, ahol környezetszennyezésnek, vagy rosszabb körülményeknek voltak kitéve.

Eredményeink arra utalnak, hogy a kihívást jelentő lakhatási körülmények a gyorsabb biológiai öregedés révén negatívan befolyásolják az egészséget. A biológiai öregedés azonban visszafordítható, ami rávilágít arra, hogy a lakáspolitikai változtatások jelentős potenciált rejtenek az egészség javításában

– állapították meg a szerzők tanulmányukban.

A kutatók azonban kijelentették, hogy a fentebb prezentált eredmények mind megfigyelésen alapulnak, tehát nem lehet következtetéseket levonni az ok-okozati összefüggésekre vonatkozóan.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás