5 film az 55 éves Hugh Jackmantől, amit bármikor újranéznénk!

5 film az 55 éves Hugh Jackmantől, amit bármikor újranéznénk!

Hugh Jackman az elmúlt évtizedek során elképesztő sikereket ért el, hiszen a musicalektől kezdve a művészfilmekig szinte minden műfajban megmutatta magát. A színész október 12-én ünnepli az 55. születésnapját, ennek apróján pedig 5 olyan Hugh Jackman-filmet sorolunk fel, amit mindenképp érdemes megnézni!


X-Men-filmsorozat

Hugh Jackman már a ’90-es években is ismert volt, azonban az igazi áttörést a X-Men című filmsorozat hozta el számára, amelyben a mogorva Farkast játszotta.

A magányos hősnek olyan szuperképességei vannak, mint például az öngyógyítás, illetve a karakter adamantium-karmokkal rendelkezik.

A X-Men-szereplők közül egyértelműen Farkas személyisége és története a legizgalmasabb, hiszen a sokszor kellemetlen oldala mögött rengeteg fájdalom és düh húzódik meg, amely a cselekményszál során fokozatosan megmutatkozik.

A forrás

Darren Aronofsky mozija egy bonyolult, mégis izgalmas koncepciót mutat be, Jackman és Rachel Weisz ugyanis három különböző szerelmespárt alakítanak három különböző korszakban.

Egy azonban közös: Jackman karakterei – a 16. századi hódító, Tomás Verde, a 21. századi idegtudós, Tom Creo és Tommy, a 26. századi űrutazó – mind odavannak a Weisz által alakított főhősnőbe.

Ez is érdekelhet: Több hónapra Budapestre költözik Angelina Jolie

Fogságban

A Dűne és a Szárnyas Fejvadász második részével világhírűvé vált Dennis Villeneuve ezzel a mozival hívta fel magára először a nagyközönség figyelmét.

A fiatal direktor Jackmanre osztotta az elkeseredett apa szerepét, akinek elrabolták a lányát. Miután az ügyön dolgozó rendőrnyomozónak (Jake Gyllenhaal) el kell engednie a mentálisan sérült gyanúsítottat, a Jackman által alakított karakter maga hallgatja ki a férfit, és a színész olyan mély és fájó érzelmeket prezentál, amire valószínűleg a legnagyobb rajongók sem számítottak.

Nyomorultak

Akármilyen meglepő, Hugh Jackman a zenés színház világából indult, sőt, rendszeresen vissza is tér oda. Jó példa erre a Nyomorultak című musicalből készült film is, amelyben a színész Jean Valjean-t alakítja.

A Victor Hugo által írt eredeti mű a napóleoni háborúk idején játszódik Franciaországban, a Jackman által megformált egykori fegyenc, Jean Valjean pedig minden erejével megpróbál jó útra térni, a társadalom azonban folyamatosan az útjába áll.

A projekt igen jól sikerült, ugyanis az alakításáért Hugh Jackman Golden Globe-díjat kapott, illetve Oscar-díjra is jelölték.

Táncoló talpak

A szuperhősmozik, és a komoly hangvételű alkotások után zárjuk a listát egy családbarát animációs filmmel, ami jól mutatja az ünnepelt sokoldalúságát.

George Miller ugyanis a színészre osztotta Memphis, az éneklő pingvin szerepét (pontosabban ő kölcsönözte a hangját), aki a párjával Norma Jeannel (Nicole Kidman) együtt keltetnek ki egy tojást. Az apuka azonban elejti azt, ezért amikor a pingvinbébijük, Mumble (Elijah Wood) megszületik, nem tud énekelni, viszont kiváló sztepptáncos válik belőle.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás