5 európai helyszín a zavartalan vadkempingezéshez

5 európai helyszín a zavartalan vadkempingezéshez

A vadkempingezés a legtöbb helyen tiltott, éppen ezért bárhová is indulunk sátrazni, fontos, hogy felelősségteljesen tegyük. Győződjünk meg róla, hogy nem hagyunk nyomot és nem szemetelünk, ezzel is bebizonyítva azt, hogy a kempingezéssel nem ártunk a természetnek. Íme öt hely Európában, ahol szabadon táborozhatunk!


Nærøy-fjord, Norvégia

Norvégia a vadkempingezéshez való megengedő hozzáállása, valamint a fjordok, erdők és hegyek érintetlen természeti tájai miatt a listánk élén áll. A vadkempingezéshez pedig a Nærøy-fjord a legalkalmasabb. Csak vízi úton lehet megközelíteni, ami azt jelenti, hogy a természetbe merülve nem valószínű, hogy sok más kempingezővel találkozik az ember.

Ez is érdekelhet: Ezek a magyarok legnagyobb félelmei utazás előtt

Shutterstock

Jón-szigetek, Görögország

A görög szigetekről azt gondolhatod, hogy a turistákkal zsúfolt úti célok, de rengeteg olyan sziget van, ahol vadkempingezhetünk, némelyik pedig még lakatlan is. Érdemes kajakot bérelni, majd körbeevezni a Jón-szigetvilágot, hogy olyan strandokat találjunk, ahol nyugodtan felállíthatjuk a sátrunkat.

Shutterstock

gu00f6ru00f6gorszu00e1g sziget

Korzika, Franciaország

A napsütötte Korzika az egyik legmesésebb sziget Európában. Árnyas erdeiben és a különféle gyógynövényekkel borított dombjain rengeteg helyen lehet vadkempingezni. A tengerpartokon ugyan sátrat nem szabad felállítani, de a ponyva alatti alvás megengedett.

Shutterstock

korzika

Rum, Skócia

Rum szigetén, Kinloch kisvárosában, ahol a kompkikötő is található, mindössze 30 ember él. Innen indulhatunk többnapos vadkempingező expedícióra. Mielőtt pedig megkerülnénk a szigetet, érdemes Dibidilben letáborozni.

Olvasd el ezt is! 8 egyszerű tipp, hogy spórolj a következő nyaralásod alatt

Shutterstock

Szent Anna, Svédország

A Szent Anna-szigetcsoport 6000 szigetből álló labirintus, a kopár szirtektől a sűrű erdőkig, amelyek többsége lakatlan. A svédországi közhasználati jognak köszönhetően a látogatók ott verhetnek sátrat, ahol csak akarnak, feltéve, hogy tiszteletben tartják a környezetet.

Shutterstock

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás