Újabb erdélyi városból indítanak repülőjáratot Budapestre

Újabb erdélyi városból indítanak repülőjáratot Budapestre

Ősszel indul a budapesti közvetlen járat a brassói nemzetközi repülőtérről.


A Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér vezetői a létesítmény közösségi oldalán számoltak be a jövőben várható új úti célokról, melyek közt Budapest is szerepel. Arra, hogy melyik légitársaság működteti majd a budapesti járatot, nem tértek ki a közleményben, ez az információ egyelőre egyik Brassóból légi járatokat üzemeltető cég honlapján sem szerepel.

Ez is érdekelhet: Európa egyik legforgalmasabb reptere korlátozza az induló és érkező járatok számát

Azt viszont tudni lehet, hogy a Wizz Air beszállt a kezdeményezésbe, hiszen Brassóból szerdától (2023.08. 09.) a fapados légitársaság is működtet járatokat. A magyar érdekeltségű cég Londonba repül az erdélyi városból, hiszen a brit főváros a legkeresettebb külföldi úti célnak számít az ott dolgozó román vendégmunkások miatt. A Wizz Air gépei hetente háromszor – hétfőn, szerdán és pénteken – szállnak fel a brassói repülőtérről. Szeptembertől pedig Dortmundba is indítanak innen járatokat, melyek szombatonként és keddenként üzemelnek.

A repülőtér vezetősége közleményében történelminek nevezte a Wizz Air brassói megtelepedését, és reményét fejezte ki, hogy a cég a jövőben több járatot indít Brassóból, mivel hosszú távú együttműködést szeretnének.

Ez is érdekelhet: Öt tipp, ha szeretnél olcsón repülőjegyekhez jutni

Unsplash

wizz air gu00e9p

Azt is közölték, hogy a Dan Air is új úti célokat ígért: a román légitársaság Párizsba, Oslóba és Dubajba indít járatokat majd a brassói repülőtérről.

A repülőtér igazgatója pedig szeretné, ha minél több légitársaság telepedne meg Brassóban, minél több úti céllal és versenyképes árakkal.

(MTI)

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás