Az olcsó repülőjegyek eltörlését sürgetik

Az olcsó repülőjegyek eltörlését sürgetik

A Greenpeace szerint a légitársaságok adókedvezményei lehetővé tették olcsó repülőjegyeket, ami a bolygó szennyezésére ösztönzi az utazni vágyókat. Frissen közzétett elemzésük szerint a vonatjegyek átlagosan kétszer annyiba kerülnek, mint a repülőjegyek ugyanarra az útvonalra. A Nemzetközi Energiaügynökség és a Greenpeace az árak és adók minél előbbi korrigálását sürgeti.


A 10 eurós repülőjegyek csak azért lehetségesek, mert mások, például a munkavállalók és az adófizetők fizetik meg a valódi költségeket. A bolygó és az emberek érdekében a politikusoknak cselekedniük kell, hogy megfordítsák ezt a helyzetet, és a vonattal való utazás legyen a megfizethetőbb megoldás

– hangsúlyozta Lorelei Limousin, a Greenpeace klímakampányért felelős munkatársa a The Guardian lapjának.

A repülés az egyik legszennyezőbb tevékenység, amit egy ember végezhet, és egyben az egyik legnehezebben lecserélhető is. Ellentétben a hamburgerevéssel vagy az autóvezetéssel – amelyeknek vannak tisztább alternatívái, mint például a növényi alapú húsok és az elektromos járművek – a repülésnek nincs alternatívája, ami ugyanolyan gyors közlekedési eszköz lenne.

A szervezet kutatásában 112 útvonalra szóló jegyeket hasonlított össze 9 különböző napon. Megállapították, hogy például Londonból Barcelonába eljutni vonattal akár 30-szor annyiba kerül, mint repülőre pattanni.

Ezt is olvasd el: Európában betilthatják a rövid távú repülőgépjáratokat?

A legjobb vonalak közé belföldi utazás esetén a Lisszabon-Portó és a Madrid-Barcelona, nemzetközi utazás esetén pedig a Berlin-Prága, a Zürich-Bécs és a Prága-Budapest vonalak tartoznak. A legjobb nemzetközi vonatvonalak egyike sem érinti az Egyesült Királyságot, Franciaországot, Spanyolországot vagy Olaszországot.

Fotó: Jacques Bopp/Unsplash

Vonat hegyes vidu00e9ken

Európában a légitársaságok számára adómentesség jár a kerozin után, és csak elhanyagolhatóan kevés adót fizetnek a jegyek után. A Transport and Environment, egy zöld kampánycsoport által közzétett tanulmány szerint az európai kormányok 2022-ben 34,2 milliárd eurótól estek el a légi közlekedés alacsony adóztatása miatt. Ez 2025-re további 13 milliárd euróval fog még nőni.

Röviden: aki repül, azt támogatják; aki vonattal utazik, azt magasabb árakkal büntetik, valamint azzal, hogy az utazás gyakran hosszabb

– világított rá a helyzetre Stefan Gössling, a svédországi Linnaeus Egyetem professzora, aki a repülőjáratok kibocsátását tanulmányozza.

Ez is érdekelhet: Európa nagysebességű vonatokkal szorítaná vissza a repülőket

A légi közlekedés a globális szén-dioxid-kibocsátás mintegy 2,5%-áért felelős, de más gázokat is kibocsát, amelyek tovább melegítik a bolygót.

A Nemzetközi Energiaügynökség, a párizsi székhelyű, többnyire gazdag országok energiaügyi miniszterei által vezetett szervezet felszólította a politikai döntéshozókat, hogy a hatás szerint adóztassák meg a légi közlekedést, elismerve, hogy a világnak csak egy kisebb része – nagyjából 11 százaléka – repül.

A Greenpeace pedig azt követelte, hogy a kormányok vezessenek be nemzeti, egyszerű és megfizethető éghajlatvédelmi jegyeket. Ausztria 2021-ben kezdett el ilyen jegyet árulni, míg Luxemburg lett az első olyan ország Európában, amely ingyenes tömegközlekedést biztosít.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás