Normális, de cseppet sem átlagos – Megjelent a Hamu és Gyémánt 100. lapszáma

Normális, de cseppet sem átlagos – Megjelent a Hamu és Gyémánt 100. lapszáma

Hunyjuk le a szemünket, majd képzeljünk magunk elé egy világszerte ismert gondolkodót, Dr. Máté Gábort. Milyen kép jelent meg előttünk? Mi ezt az első képet elvetettük – sőt valójában az első 99-et vetettük el, hogy a 100. alkalommal eljussunk egy egészen új perspektíváig. És így tettünk valamennyi fotóalanyunkkal a magazin 100. lapszámában.


Mindig mozgásban

Dr. Máté Gábor a pszichológia egyik legismertebb magyar gondolkodójának számít, aki köteteivel számtalan nyelven segít az önismeretre fogékony olvasóknak megérteni saját testük és elméjük működését. Nem meglepő tehát, hogy a Budapesten rendezett egész napos előadássorozata is nagy népszerűségnek örvendett – ez volt az a nap, amelyen a szakember a Hamu és Gyémánt stábjára is időt szánt egy rövid, de annál izgalmasabb fotózás erejéig. A magyar származású kanadai orvos számára nem ismeretlenek az ehhez hasonló pörgős napok, hiszen rendületlenül járja a világot, segíti a lelki sebek gyógyulását, a traumafeldolgozást, miközben tabukat dönt meg a testi-lelki egészségről, illetve arról, hogy mi a normális. És persze figyel és mesél.

Hamu és Gyémánt / Ajkai Dávid és Ludas Zoltán

Ellforgatva

A normalitás egy kikövezett út: kényelmes rajta sétálni, de nem nőnek belőle virágok

– vallotta Vincent Van Gogh. Nem véletlen, hogy a normalitás alapgondolata került elő nyári lapszámunk Portfólió rovatában is, amelynek szereplői a szó legpozitívabb értelmében térnek el az átlagostól.

Hamu és Gyémánt / Tokaji Balázs

Velük együtt mi is kicsit új perspektívából szemléltük a világot: ők nemcsak alanyai, hanem inspirálói is a fotósorozatunknak, amelyben minden és mindenki új, sajátos szemszögből jelenik meg. Eke Angéla, Prisztavok Zoltán, Bánki Beni, Péterfy Bori és Máthé Gábor történetéből azonnal kiderül: megéri eltérni.

Hamu és Gyémánt / Tokaji Balázs

100 gondolat a 100. lapszámra

Bár minden lapszámunknál célunk, hogy eltérjen az átlagostól, – hiszen azt valljuk, hogy egy átlagos Hamu és Gyémánt-olvasó egyáltalán nem átlagos – interjúalanyaink mellett nyári lapszámunk sok más miatt extrán különleges.

Ez a magazin történetének 100. száma, ennek örömére 100 inspiráló idézetet helyeztünk el benne – minden eddigi lapszámból egyet-egyet, hogy ezzel is bizonyítsuk: az igazán jó gondolatokon nem fog az idő.

Már kapható nyári lapszámunk!

Hamu és Gyémánt

A fotósorozatok és interjúk a július 21-én megjelenő Hamu és Gyémánt nyári lapszámában találhatóak, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető és előfizethető közvetlenül a kiadótól, és digitális változatban is beszerezhető.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás