Jenna Ortega szerint a Wednesday második évadában kijavítják a sorozat legnagyobb hibáját

Jenna Ortega szerint a Wednesday második évadában kijavítják a sorozat legnagyobb hibáját

Tavaly év végén óriási sikert aratott a Wednesday című Netflix-sorozat, azonban a nézők nagy része enyhén szólva sem volt oda az egyik leghangsúlyosabb történetszáltól. A második évadban azonban kijavítják ezt a hibát.


A Wednesday első évadát – legfőképp a TikTok miatt – kifejezetten felkapta a média, ezáltal pedig rengeteg találgatás látott napvilágot a második etap kapcsán.

Nemrég maga a főszereplő, Jenna Ortega is megszólalt az ügy kapcsán, és a fiatal színésznő pedig megnyugtatta a rajongókat a jövőbeni történetszállal kapcsolatban.

A sok pozitív visszajelzés ellenére ugyanis az első évad kissé kellemetlen és jellegtelen szerelmi háromszöge – amely Wednesday, Tyler és Xavier között játszódott le – sok esetben még a legnagyobb fanoknak is szúrta a szemét.

Ez is érdekelhet: Wednesdayen túl – 4 Jenna Ortega-film, amit látnod kell!

A legtöbbek szerint a cselekménnyel az a probléma, hogy a főszereplő egy tipikus magányos harcos, aki az élet minden létező problémáját egyedül akarja megoldani, és a személyiségéhez egyszerűen nem passzolt a szóban forgó szerelmi szál.

A másik gyakori kritika az, hogy a két fiú karaktere kifejezetten semmilyenre sikeredett, ezáltal pedig nem a nézők egyiknek sem tudtak igazán drukkolni.

Az előbbi problémákkal minden bizonnyal az alkotók is szembesültek, ennek okán pedig változásokat fognak eszközölni a második évad során.

Minden romantikus szerelmi szálról lemondunk, ami igazán nagyszerű. Úgy döntöttünk, hogy egy kicsit nagyobb hangsúlyt akarunk fektetni a sorozat horrorisztikus aspektusára

– mondta az Actors on Actors nevű panelbeszélgetésen Ortega, aki most már nem csak a főszereplője, hanem a producere is a sorozatnak.

A színésznő emellett azt is kiemelte, hogy nagyobb hangsúlyt szeretnének arra fektetni, hogy a sorozat ne vegye annyira komolyan magát, és ne legyen öncélú.

Forrás: Slash Film

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás