A Barna Windsor Leves évszázadokon át a brit királyi család kedvenc előételének számított. A nemzeti pszichében is különleges szerepet töltött be – már ha létezett valaha egyáltalán.
Szakácskönyvektől kezdve a TV műsorokon át, számos sztárséf úgy tartja, a Barna Windsor Leves több évszázadon keresztül volt a kedvenc étele a brit királyoknak, királynőknek, hercegeknek és hercegnőknek.
A testet-lelket melengető, húsalapú (a magyar konyha fogásai közül leginkább a gulyáshoz hasonlítható) leveshez gyakran adtak hozzá gyökérzöldségeket. Egyes receptoldalak szerint pedig egyenesen ez volt Viktória királynő legkedveltebb kosztja – olvasható a BBC cikkében, amit a Vince osztott meg.
Shutterstock
Várható volt, hogy az étel, amit a királyi család ekkora örömmel fogyaszt, előbb-utóbb eléri majd a lakosságot is. Az 1800-as évek második felére amellett, hogy leszivárgott a háztartásokhoz, a leves felkerült a hotelek és a British Railways vonattársaság étlapjára is. Népszerűsége egészen a második világháborúig kitartott. Akkor viszont, annak köszönhetően, hogy egyre nehezebben lehetett friss alapanyagokhoz jutni, a Windsor Leves átalakult egy pürésített maradékokból és olcsó granulátumokból összetákolt fogássá. Leginkább a jobb napokat látott panziókban és a filléres bentlakásos iskolákban szolgálták fel – legalábbis a legenda szerint.
Ez is érdekelhet: Rangsorolták a világ legjobb leveseit: 2 magyar klasszikus is a lista elején
Inkább a popkultúrából jött
A BBC kicsit utánajárt a leves történetének, és úgy tűnik, kicsit színeztek rajta. A brit gasztrotörténelem szakértői régóta állítják, az egekig magasztalt Barna Windsor Leves eredettörténete semmiben nem különbözik az átlagos levestörténetektől.
Glyn Hughes élelmiszertörténész elmondása szerint a szakmában semmit nem övezett még akkora ellentmondás, mint a Barna Windsor Leves történetét.
Hughes kiemelte, egyetlenegy viktoriánus-kori szakácskönyvben és enciklopédiában sem szerepel a leves receptje. Ha ez nem lenne elég: kutatása során egyetlen olyan 18. századi éttermet se talált, aminek étlapján szerepelt volna az étel. Hughes egyetlen korabeli kávézó kínálatában találkozott a leves nevével. Mint mondja, ezen kívül arra van bizonyíték, hogy az 1940-es években árultak ilyen néven dobozos leveseket. Ám szerinte az a változat történelem helyett inkább korai popkultúrával volt átitatva.
A Barna Windsor Levest a királyi család helyett sokkal inkább a filmek és a sorozatok (általában vígjátékok) hozták be a köztudatba, mint a „kiváló” angol gasztronómiát megtestesítő fogást. Ezt követően a leves hamar az angol humor eszköztárának részévé vált.
A britek azokat a képmutató, osztálytudatos társaikat gúnyolták vele, akiknek a „Windsor” szó jelentette az elegancia és a kifinomultság csúcsát. Ahogy Hughes frappánsan megfogalmazza The Lost Foods of England (2017) című könyvében:
egyértelműen kimondható, a Barna Windsor Levest a huszadik század közepén komikus, nem pedig kulináris célokra találták fel.