​Horrorkörülmények uralkodnak a felszínén, mégis alkalmas az életre ez a bolygó

​Horrorkörülmények uralkodnak a felszínén, mégis alkalmas az életre ez a bolygó

Van egy másik bolygó, amiből akár a Föld is létrejöhetett volna, ha az égitestek evolúciója másképp alakul. Ehhez képest most meglehetősen cudar körülmények uralkodnak rajta.


A Föld és a Vénusz között több hasonlóságot van, mint gondolnánk. Ám míg a Föld nedves és mérsékelt éghajlatú, addig a Vénusz felszínét perzselően forró, mérgező és savas füstök sűrű légköre borítja. Ennek ellenére ez a légkör nem teljesen barátságtalan az új kutatások szerint, melyekről a Science Alert számol be. Bár annak esélye, hogy a mikrobák ilyen környezetben boldoguljanak, csekély, mégis megfontolásra érdemes.

Ez is érdekelhet: Ezért bukott meg az életjeleket kereső Vénusz-misszió

A felhők olyan biomasszát tarthatnak fenn, amelyet a légkörre gyakorolt hatásából a jövőbeli asztrobiológiára összpontosító űrmissziók könnyen kimutathatnak

− írja az Astrobiology című szaklapban megjelent tanulmányában William Bains, a brit Cardiffi Egyetem és az amerikai MIT molekuláris biológusa által vezetett csoport.

A Vénuszon való élet lehetősége azóta él, hogy 2020-ban foszfin gáz nyomaira bukkantak a bolygó légkörében. A foszfin biológiai és geológiai folyamatok során is keletkezhet, és kimutatását heves viták követték a Vénusz lakhatóságával kapcsolatban. Nem valószínű, hogy a felszín az általunk ismert élet számára lakható: a hőmérséklet átlagosan 464 Celsius-fok körül van.

Az élet kémiai folyamataihoz oldószerre lenne szükség (ez a víz a Földön), és a bolygó hőmérséklete nem kompatibilis semmilyen folyadékkal. Az égboltja azonban kénsavfelhőkkel van tele.

A Sara Seager csillagász által vezetett csoport most két új tanulmányt adott ki. Az egyik azt vizsgálja, hogy az élet szempontjából kulcsfontosságú molekulák fennmaradhatnak-e kénsavban; a már fentebb említett másik pedig a Vénusz lakhatósága ellen szóló érveket veszi górcső alá.

Ha tovább olvasnál: Kutatók rájöttek, miért ennyire kietlen a Vénusz

A kutatócsoport korábbi kutatásai szerint a kénsavat az élet oldószerként használhatná, de ez nem az általunk ismert élet lenne, mivel az RNS és a DNS instabil a kénsavban. A nukleinbázisok − az RNS és a DNS alapvető építőkövei − azonban nem azok. A kutatók csomó nukleinbázist 81 és 98 százalék közötti koncentrációjú kénsavba tettek, hogy ezt megvizsgálják.

Az adenin, citozin, guanin, timin és uracil több hétig stabil maradt szobahőmérsékleten, 18 és 21 Celsius-fok között, ami a vénuszi felhő hőmérsékletéhez hasonló. Ugyanígy a purin és a pirimidin, valamint a 2,6-diaminopurin nevű vegyület is. Ez azt jelenti, hogy a nukleinbázisok boldogan elvannak a Vénusz kénsavfelhőiben.

Fotó: Shutterstock

a Vu00e9nusz felszu00edne

A második tanulmányban a csapat az élet lehetősége ellen szóló érveket bontja le.

A víz hiánya nagy akadályt jelent, de a kutatók megállapították, hogy nem lehetetlen, hogy a kénsav átveszi a víz szerepét.

A másik akadály a gravitáció. A csapat azt találta, hogy a gravitációs hullámok elég nagy mikrobapopulációt tudnának a levegőben tartani ahhoz, hogy a bioszféra stabilan fennmaradjon. Alternatív megoldásként a negatív fotoferezisnek nevezett hatás a fény által termelt hőt használhatná felhajtóerő biztosítására.

Bár a Vénusz légkörében nincs elegendő kémiai energia az élet fenntartásához, mégis sok az élet. A csapat számításai szerint elég ahhoz, hogy a fotoszintézis vagy fototrófia módjára biomassza keletkezzen. A csapat a hidrogén és a fémek hiányát sem találta elégséges akadálynak ahhoz, hogy teljesen kizárja az élet lehetőségét.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás