Galéria: így lett harmadik a magyar csapat a Bocuse d’Or világdöntőjén

Galéria: így lett harmadik a magyar csapat a Bocuse d’Or világdöntőjén

Minden idők legjobb magyar helyezésével zárt a Bocuse d’Or világdöntőn a Dalnoki Bence vezette, Széll Tamás edzette csapat.


A legnagyobb presztízsű nemzetközi szakácsversenyként számon tartott Bocuse d’Or világdöntőjét kétévente rendezik meg a névadó Paul Bocuse séf szülővárosában. Az idei világdöntőn vasárnap és hétfőn 24 nemzet csapata készíthette el fogásait.

A magyar Bocuse-csapat az európai válogatón elért második helyezéssel érkezett. A csapat élén Dalnoki Bence, a novemberben immár két Michelin-csillaggal értékelt Stand Étterem sous chefje állt, akinek munkáját Nyikos Patrik segítette commis-ként. A coach feladatait Széll Tamás látta el, míg a csapat elnöke Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke volt.

Magyar Bocuse d’Or Akadémia, Fekete Antonio

A versenyen a szokott módon két ételt kellett elkészíteni. A hústál kötelező alapanyagai az ördöghal, a fekete kagyló és a Szent Jakab kagyló volt, a tányértéma pedig formabontó módon egy három fogásos gyerekmenü volt, amelynek a kötelezően felhasználandó alapanyagai a sütőtök és a tojás voltak.

Magyar Bocuse d’Or Akadémia, Fekete Antonio

A 2023-as lyoni döntő másik témája, a tányértéma – ahogyan ezt már a Bocuse d’Or versenytől megszokhattuk – egészen formabontó és forradalmi. A csapatoknak ugyanis gyerekmenüt kell készíteniük, három fogást 15 személyre.

Magyar Bocuse d’Or Akadémia, Fekete Antonio

A magyar csapat menüje a következő ételekből állt:

Szeresd a zöldségeket!

  • Hűvös sütőtök leves, sütőtökkel töltött roppanós uborka és petrezselyem.
  • Zabtejszín & grill olajban marinált zöldborsó.

Ropogós sütőtök „Halloween”

  • Serpenyőben sült tojás flan, gombákkal és hagymával, savanyított sütőtök, citromos kakukkfű & krémes tojássárgája.
  • Érlelt lágyan füstölt magyar sajt szósz, sütőtökkel és tökmagolajjal.

Minden nap egy alma a doktort távol tartja!

  • Vaníliás joghurt
    mousse sütőtökkel, almával, málnával töltve és sütőtökös piskóta.
  • Ropogós „föld”
    robbanó cukorkával, csokoládéval, mogyoró & citromos verbéna.

Ördöghal, Szent Jakab kagyló & Fekete kagyló

  • Ördöghal
    „Budapest” lágyan füstölt Jakab kagylóval, fekete alga,

    citrom &
    kovászolt kenyér kruton.

  • Savanyított
    gyökérzöldség „rózsa”, burgonyapüré, medvehagyma termés, friss zöldfűszerek
    & érlelt sajt.

  • Sóban sült cékla
    lassan sült hagymával töltve, Tokaji must ecet zselével,

    feketebors &
    kakukkfű.

    Ropogós csicsóka
    chips.

„Magyar lakoma”

  • Szezonális magyar
    zöldségek az erdőből és mezőről.
  • Feketekagyló
    tortellini, bükkfán füstölt fűszerpaprikával.
  • Feketekagyló
    szósz, zsenge torma & turbolya.
Szósz: Barnított vajban sült ördöghal szósz & Tokaji pezsgővel és Tokaji must ecet „kaviárral”

Magyar Bocuse d’Or Akadémia, Fekete Antonio

A világdöntőt idén Dánia nyerte, második helyen Norvégia csapata végzett, az eddigi legerősebb szereplését jelentő bronzérmet pedig a magyar csapat vehette át.

Magyar Bocuse d’Or Akadémia, Fekete Antonio

A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat Norvégia kapta, a legjobb tál Svédország, a legjobb tányértéma pedig Franciaország csapatáé lett.

Magyar Bocuse d’Or Akadémia, Fekete Antonio

Első alkalommal adták át a társadalmi elkötelezettség díjat, amelyet a mexikói csapat nyert el, és szintén először volt a versenynek gyermekzsűrije, amely Japánnak ítélte különdíját.

Magyar Bocuse d’Or Akadémia, Fekete Antonio

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás